Rendetlen

2008 november 5. | Szerző: lustanyu |

 Rendetlen 2.

 

A férj azt mondta, rendetlen
vagyok! Anya általában azt mondja, ha ez a téma szóbakerül,  hogy egy disznó vagyok. A férjnek igaza van,
anyának nincs. Legalábbis nem ebben az értelemben. Ha a seggzsírom
összecsippenthető mennyiségét nézte, akkor esetleg. Bár a disznó akkor is
túlzás, de egy süldővel kieegyezek. Most maradok a férjnél, anyát majd egy
másik alkalommal fogom értelmezni.

 Szóval a férj azt mondja, hogy
bár imád, de akkor is nagyon rendetlen és szétszórt vagyok és hát ez nem mehet
így tovább. Tudjátok az a szánalmas ebben az egészben, hogy úgy mondta ezt a
férj, hogy ma takarítottam és úgy érzem nagyon figyeltem és rendet is raktam,
mire hazajött. Erre mondta, hogy a takarítás teljesen okés, abban nem talál
semmi kivetnivalót (bármennyire hihetetlen, a káoszt bírom, de a koszt nem,
pedig csak egy betű a különbség),  de
semmit nem ér az egész napi gürcölésem és suvickolásom, ha széthagyom a
dolgokat. Aszogya nem érti, hogy vagyok képes úgy port törölni, hogy megemelem
a dohányzóasztalon található széthagyott tárgyakat, lepucolom alattuk az
asztalt, majd ugyanazon kaotikus állapotukban visszaejtem őket (hát könnyen…) és
 egyébként is blablabla.  Bla.

 Mondtam, hogy ugyanmár, nincs is
széthagyva semmi, de erre ő volt olyan szemét, hogy komoly pofával körbesétált
a nappaliban és időnként megállva az ujjai közé csippentett dolgokat,
felemelte, miközben olyan „na akkor ezt magyarázd meg” nézéssel fixírozott az
orrára csúszott szemüvege fölött. Én pedig magyarázkodtam rendületlenül, mert
harc nélkül sose adom fel.  Jaj, hát
utálom, amikor ilyen a férj, egyrészt mert valahol igaza van, másrészt meg
ugyan kit érdekel, hogy az ollót nem akasztottam vissza a helyére? És az kit
zavar, hogy a rizseszacskó levágott csücske ott maradt a konyhapulton? Mondom a
férjnek, hogy de hát láthatja, hogy a nagyobb felét kidobtam. Erre ő persze
okoskodik, hogy ugyanazzal a mozdulattal kidobhattam volna a levágott csücsköt
is, ahonnan már csak 2 másodpercet igényelt volna az olló visszaakasztása.
Hirtelen nagyon csüggedt lettem, mert az innentől kezdve már senkit nem
érdekel, hogy főztem finom rizst (meg egyébként csináltam más kaját is), a
történetben már negatív szereplő vagyok, a Trehány,  az ollójával meg  a hülye csücskével.

 Már nem is magyarázkodok, csak
nézek magam elé és kibaszottul frusztráltnak érzem magam. A férj észreveszi és
gyorsan stílust váltva vigasztal. Azt mondja, ilyennek ismert meg, ilyennek
szeret, hagyjam a picsába az egészet, ne is foglalkozzak vele, mert majd ő
elteszi a dolgokat egy perc alatt. Imádom a férjet, szent a béke, kaptam sok
puszit is.

 Ma este viszont érdekes dolgot vettem
észre. Ültünk a szőnyegen és játszottunk Marcóval, amikor a férj mondta, hogy
pisilnie kell. Néztem, amint felállt kezében egy cumisüveggel, elindult a
konyhapult irányába, útközben lehajolt a cumisüvegtetőért, léptében rátette és
a konyhapultra helyezte az immár összerakott cumisszettet, ment tovább a
vécére, útközben lekapcsolta a villanyt az előszobában, pisilt, kijött egy
újsággal a kezében, amit a konyhapulthoz érve letett a szelektív papírgyűjtős kupacra,
odajött hozzánk, de előbb egy mozdulattal eligazította a függönyt és
visszatette a párnát a kanapéra.

Akárhogy is számolom, a férj 7
dolgot intézett el egy pisilés apropóján!!! Ellenben én ha kimegyek pisálni
akkor egyszerűen felállok, pisálok és visszajövök. Tehát csak 1 dolgot intézek
el egységnyi idő alatt!!! Aztán visszaülök és észreveszem, hogy ég a lámpa a
folyosón, felállok, lekapcsolom és visszaülök. A gyerek sír, hogy teja,
felállok, keresgélem a cumisüveg alkotóelemeit szanaszét a lakásban,
megcsinálom és visszaülök. Ha észreveszem, hogy leesett a párna (ami sajnos
túlságosan nem szokott zavarni), akkor felállok, helyrerakom és visszaülök. Hát
ezért megy olyan könnyen a férjnek! Mert van ezekre a dolgokra szeme, mi több,
a férj egy valóságos szervező géniusz!!! Hát be kell ismernem, hogy én nem
vagyok az. 

Viszont ma este nyugodt szívvel
fogom megenni a második pirítósomat, mert ennyi felugrálás után ez a minimum,
amit megengedhetek magamnak.