Jógázunk

2008 november 11. | Szerző: lustanyu |

 Tegnap felfedeztem, hogy nem elég
a növekvő hájmennyiség, de gerincferdülésem is van. A nyakam környékén a
gerincem nagyon határozottan ferde, amolyan első fokozatú púposodás van
kialakulóban nálam. Gondolom ezt egyrészt a gigantikus dudáimnak, másrészt az
egyre nagyobb tömeggel rendelkező Marcó cipelésének köszönhetem. Na most az egy
dolog, hogy a hájjal az ember megpróbál megbarátkozni (igazából a pasikat nem
zavarja) de a kvázimódósodás egy teljesen más történet. Az ellen küzdeni kell
és én fogok is!

 

Itt van pl. a Zone Club-on minden
egyes nap fél 4-kor egy félórás jóga. Nincs kifogás, mert nem kell kibumlizni
miatta halálfarka-falvára, nem kell átöltözni, ingyé’ van és nagyon hatékony.
Csak ugye itt van Marcó. Oda se neki, kezdjük is el!

 

„A nap üdvözlésével kezdünk, amit mezítláb végzünk”. Javában
üdvözlöm a napot, amikor hirtelen indíttatástól vezérelve kimászik a
játékosdobozából, leguggol és tiszta erőből megcsavarja a jobb kislábujjamat. Óhh,
hogy a rohadt életbe, a lábamba belehasító éles fájdalomról eszembe jut, hogy a
múlt héten elblicceltem a körme levágását, mivel annyira ordított és nem volt
energiám hozzá. Jelen pillanatban fél lábon ugrálva átkozom a napot, ami nem
kifejezetten méltó egy jógihoz.

 

„Kilégzés, lefelé néző kutya, belégzésre felfelé néző kutya, mély
levegő”. A kutya szóra felkapja a fejét és a képernyőre mered… Látom, hogy
nem érti. Tutya? Hol tutya?- követeli rajtam. – A néni a kutya éppen. Úgy
csinál, mint egy kutya.- magyarázom. -Tutyanéni. Vauvauvau – Megnyugodni
látszik. Innentől kezdve ha a tornászcsaj kiejti a száján a „kutya” szót, Marci
rám néz és követeli, hogy ugassak. Én pedig ugatok szorgalmasan, ami eléggé
megzavarja a kilégzés-belégzés ritmusát, de nem baj, mert elégedett vagyok
azzal, hogy a tornámból szuper közös fejlesztő gyakorlat lett. – Vauvauvau.-
Levegőt kifújom.

 

Elmegy a csaj reklámra, mialatt
nekem hátul összekulcsolt kézzel felfelé nézve és egyenletesen lélegezve kell
lazítanom. Isteni, szuper, imádom a jógát, amikor bumm, a tokámhoz csapódik egy
hideg gumilabda. -Pöttyös labda pattog- kommentálja, miközben fuldokolva
köhögök. Oké, mivel most a föld energiáját kell magamba szívnom, leszarom, hogy
majdnem kitört a nyakam a váratlan támadástól, majd máskor megmagyarázom neki,
hogy miért nem szabad emberekhez váratlanul kurva kemény labdákat hozzávágni.

 

Visszajön a csaj, „háromszög ászanával folytatjuk, belégzés,
nagy terpesz, kilégzésre jó mélyen lehajolunk, fix pontra nézünk „-mint később
kiderül azért, hogy nehogy elvágódjunk. Nézem a fix pontomat, amikor hirtelen
kitakarja a terpesztett lábaim közül előbukkanó szőkésbarna fej és egy
kíváncsian pislogó nagyonkék szempár. Egyensúlyt vesztek, jól megbillenek és
kétségbeesetten próbálom újra felvenni az ütemet. ami elég nehéz, mert annyira
érdekesnek tartja, hogy fejjel lefelé lógatva látja a fejemet, hogy állon harap.
Felpattanok. Na nem jógi módra szépen lassan csigolyáról-csigolyára, hanem a
fájdalomtól meggondolatlanul jó hirtelen. Megrántom a derekam, ami nem jó, mert
ha a kvázimódós púpomhoz még társul egy derékficam, akkor úgy fogok kinézni,
mint egy „S” betű.

 

Mire végzek a „nem szabad
harapdálni” szentbeszéddel, már lazítani kell. „Hulla póz, simán hanyattfekszünk, kezünket ellazítva pihentetjük a test
mellett, egyenletesen lélegzünk és érezzük, amint feltöltődünk energiával. Csak
befelé figyelünk, kilégzés. Belégzés, szemünket lehunyjuk, minden izmunkat
ellazítjuk, kilégzés.” Ebben a pillanatban hideget érzek az orromon. –Bobóc
orra.- mondja, és rám tette az életnagyságú játék bohócfej narancssárga
orrtartozékát. Oda se neki, kilégzés, lazít. – Bobóc szája.- hallom, s
egyidejűleg hatalmas vigyorra formált pink fröccsöntött száj koccan a
fogaimhoz. Majd szépen lassan rám kerül a bohóc összes alkotórésze. Úgy
nézhetek ki, mint hát, izé… egy bohóc.

 

Nem tudok befelé figyelni,
egyrészt röhejesen érzem magam, másrészt szétfeszít a büszkeség, hogy az én 15
hónaposomnak milyen hihetetlenül fejlett az asszociációs képessége!