Az arccsipkedős pasi

2009 október 12. | Szerző: lustanyu |

 Múlt héten be kellett mennem
az Allianzhoz, mert elkavarták valami fontos papíromat, emiatt kemény
ezresekkel fizettem többet a kötelező felelősségbiztosításra. Persze mivel
nincs bébiszittyóm, teljes menetfelszereléssel voltam kénytelen menni, vagyis
egy hordozókendőben rám kötözött ütemesen cuppogó minilánnyal és egy
csetlő-botló kétévessel, aki időnként felkiáltott, hogy „Vivát, vivát, Mátyás a
király!” (Merthogy beköszöntött hozzánk a lovagkor, úgyhogy most Dobó István
bácsi és Mátyás az aktuális sztárok)

 

Baromi sokan voltak
a kábé 6 négyzetméteres irodában, ahol egy szerencsétlen hótfáradt nő tartotta
a frontot, mellette egy üres íróasztal árválkodott, a nő idegesen
oda-odapillantott, gondolom várta, hogy a gazdája megérkezzen végre és beálljon
melózni. Én közben már huszonhatodjára énekeltem a „magyar urak jönnek Buda
városába” című dalt és próbáltam meggyőzni a kétévest, hogy nem úgy van, hogy
„milyen király volt ő, íme bizony sárga”, hanem úgy, hogy „íme bizonysága”.
Teljesen eredménytelenül.

 

Aztán megérkezett
egy pasas, szemmel láthatóan a másik íróasztal gazdája, némi pörköltszaft a
nyakkendőjén árulkodott arról, hogy kissé hosszúra nyúlt ebédszünetéről
érkezett.

 

–        
Hát szép jó napot kívánok minden kedves
ügyfelünknek ezen a gyönyörű őszi napon. – harsogta. Te jóóóóságos ég. Na most
ez vagy részeg, vagy szimplán bolond, de az biztos, hogy egy ilyen színpadias
idiótával én tutira nem fogok kijönni.

Persze az idióták
ki máshoz is jönnének oda, ha nem hozzám… Hát persze.

 

–        
Óh, hát ki ez az édes fiúcska itt
meglapulva anyuka szoknyája mögött??? Hogy hívnak, fiam? – kérdezte a kétévest,
aki egyre jobban próbált elrejtőzni a pasas elől, egyre csak azt hajtogatva,
hogy „nem”. De a pasit nem lehetett csak úgy lepattintani, elkapta Marcit, a
két zsíros ujja közé csippentette az arcát és a pocakját boxolta, miközben
folyamatosan nyaggatta, hogy „na, hogy hívnak? Megmondod a neved a bácsinak? Mi
van, elvitte a cica a nyelved??? Stb…

–        
Marci a neve, de kérem, hogy ne csipkedje
az arcát, mert szemmel láthatóan nem szereti.

–        
Óh, hát miféle név az, hogy Marci??? Nem
igaz, Pista? Bruhhahhhahhhaaa. – mondom, hogy bolond volt a pasas.

–        
Kérem ne csipkedje az arcát. – szóltam rá
ismét, mert újra megcsipkedte.

–        
Jól van na. Látod Pista, anya nem engedi,
pedig csak megszeretgettelek egy kicsit. – és megint a pocakjába boxolt, a
gyerek meg már teljesen lemerevedett.

 

Itt aztán felment a
pumpa nálam is és elborult az agyam kissé.

 

–        
Nézd csak kisfiam ezt a Dezsőt! Hát
milyen furcsa bácsi ez, ugye? – kérdeztem tündibündi gagyogós hangon, majd jó
erősen az ujjaim közé csippentettem a pofazacskóját. Frankón gusztustalan volt,
de akkor már nem érdekelt.

–        
Hát nem jópofa ez a Józsi??? – folytattam
és jól a hájas hasába boxoltam.

–        
Asszonyom, mit csinál? – kérdezte a pasi
teljesen ledöbbenve és próbált elhúzódni, miközben én gagyogva még egy jókorát
a bordái közé böktem.

–        
Olyan jópofa maga, gondoltam én is
megszeretgetem már egy kicsit.

–        
De hát a fia még gyerek!!!- fel volt
háborodva.

–        
És??? Mi a különbség? Azért, mert egy
méterrel alacsonyabb, neki jobban kell, hogy essen? Vagy mi? Az, hogy nem tud
tiltakozni? Ha maga utálja, miből gondolja, hogy ő szereti? – ezt már alaposan
felemelt hangon mondtam. Ő meg csak nézett rám úgy, hogy a tekintetében az
volt, hogy én egy elmebeteg anyuka vagyok.

 

Ami lehet. De
utálom az ilyen arccsipkedős idiótákat. Miközben kiviharzottunk, még láttam,
hogy a kolléganője döbbenten, némi kárörvendő mosollyal az arcán nézi a
jelenetet. Rákacsintottam. Ő meg vissza. J