Szétcsúszva

2009 december 21. | Szerző: lustanyu |

 Házam táján ismét
teljes a káosz. 

Már most
kifingtam, pedig még csak 4 hónapja vagyok kétgyerekes Lakásról már nem is tudok
beszélni, csak egy 62 négyzetméteres disznóólról. Itt röfög, meg dagonyázik az
egész család: Mr. Röfi, Koca asszony, Süldő és Malacka… (Javítok: Mr. Röfi
nem itt dagonyázik, mert ez a szombat melós szombat)

 

Először
is lágy szarszag terjeng, mert nincs időm levinni a kukát és a gyerekek meg
ugye szarnak. A létező összes bútoron/ablakon/tükrön picike zsíros
tenyérnyomok. A zsír helyenként túró rudival, csokival vegyül.

 

A nappali 2/3-át
különféle puzzle darabkák borítják. (Marcó játszott, de nem sikerült kiraknia
mindet és úgy ment el aludni, hgoy megígértem, hogy ébredés után változatlan
formában folytathatja) 

 

A maradék 1/3-át
kiflimorzsák. (Marcó tízóraizott)

 

Lili szája körül szintén
kiflimorzsák. (Marcó megkínálta, amíg pisiltem)  

 

A bal cipőmben
épp most lokalizáltam egy fél kiflit. (Marcó kamuzott a tízórai elfogyasztását
illetően)

 

A
kfilimorzsák egyébként békés szimbiózisban élnek néhány különböző színű
zsírkrétaforgáccsal és ceruzaheggyel. (Pedig már ezerszer mondtam, hogy nem
kell ám annyira rányomni.) Szerintem lájtos két órán belül ezek frankón
beletaposódnak a szőnyegbe. (Persze ha most felemelném a seggem és térdre
ereszkedvén felszedegetném őket, akkor ezt megelőzhetném, de nagyon úgy tűnik,
hogy tovább írok inkább) 

 

 A
polcainkon művészi egyediséggel megkomponált pet-palackok sorakoznak. (Marcó
hangszereket készített belőlük) Az egyhangúságot egy üres sió-szőlőlés doboz
töri meg, amiből búsan kandikál kifele a szarrá csócsált szívószál. 

 

A nappali
színfoltjának pedig itt vagyok én, aki a gépnél ülök igen különös testtartásban
egy gigantikus fekete tollkabátban, lábamon egy eredeti bangkoki narancssárga
crocs-papuccsal utánzattal. Ha esetleg máris valamelyikőtök a telefon után
nyúlt, hogy értesítse a divatrendőrséget vagy a pszichiátriát, hogy vigyék el a
papucsos-tollkabátos billentyűzetpüfölő őrültet, akkor nyugalom, mert ez csupán
a szokásos 13-15 óra között viselt outfitem. 

 

Marcó
ugyanis aludna, a Cuna viszont nem.  Ezért kiraktam az erkényre. Ott
ordítozik, én pedig 3-4 percenként kijárkálok hozzá húzgálni-tologatni a
babakocsit.  (És olyan fárasztó folyton kabátolni.)

 

A különös
testtartás pedig azért van, mert nem mértem fel kellőképpen, hogy a babakocsi
simára gyalulta az erkényünkre esett havat, a nyári crocs papucs pedig nem volt
megfelelő csúszásgátlással ellátva, ezért a bal farpofám olyan intenzíven
összeismerkedett az erkély metlakijával, hogy még az agyam is meglöttyent. De
nincs mese, mert ha tolni kell, akkor tolni kell. Nincs pihenés. Tolás az élet.
Vagy kitolás. Inkább az utóbbi.

 

Ha nem
tolok, akkor hordok. Kendőben vagy karban. Mert letenni, azt nem lehet. Ha épp
20 percet alszik (oké, tegnap már volt egyszer 35 is), akkor rakok.
Építőkockákat, meg útdarabkákat. Ha véletlenül benéznétek és azt látnátok, hogy
a kanapén egy göndörhajú csaj, (aki mellesleg egy nappal se tűnik idősebbnek
30-nál) freestyle K1-es küzdelmet vív egy kopasz babával, akkor ne aggódjatok,
csak szoptatok… Igen, így eszünk mi. Ütlegel, rugdos, karmolászik,
hadonászik és tekereg. Nyel egyet, üvölt hármat.

 

Az egyik
szomszédom most telefonált, hogy ne értsem félre, mert őket egyáltalán nem
zavarja, de tisztában vagyok-e vele, hogy Lilla üvölt az erkélyen. Mondtam
neki, hogy köszönöm kedvességét, igen. Elvégre mindannyiunknak jobb, ha csak
Lilla üvölt az erkélyen, mintha mind a ketten szinkronüvöltenének a
nappalinkban. Oké, nem mindannyiunknak, csak nekem jobb. Dehát az is valami,
nem?

Ui: most olvastam vissza… amikor elkezdtem ezt a blogot írni, akkor is teljesen ugyanez volt a helyzet, ami a diszonóólat illeti. Kivéve, hogy akkor még Marcó tejallergiás volt, ezért kiflit nem ehetett, csak zsömlét. Na ezt nem nevezném lényegi eltérésnek… döbbenet, hogy eltelt egy év és minden változatlan. A morzsák, a pet palackok, minden. Csak a kaucsuk paraszt bácsi ásóval időközben kegyvesztett lett, most már a puzzle a menő. 🙂