Segítség, valaki fekszik az üres fürdőkádban!
2010 április 23. | Szerző: lustanyu |
Már tisztára utálom, hogy mostanában mindig csak ilyen kiborulós sztorijaim vannak és ígérem, hogy hamarosan valami vidámmal is előállok, de ez most egy durva időszak.
Úgy kezdődött, hogy barátnős talit tartottunk, amire mindenki vitte a gyerekeit. A nagyok között kábé fél év van, a kicsik teljesen egykorúak. Ez összesen 6 gyereket jelentett, de aztán később csatlakozott egy hetedik babó is.
Maradjunk annyiban, hogy óvónő már tutira nem leszek, egyben minden tiszteletem azoké, akik ezt a hivatást választották.
A találkozó első fele a „kisfiam azonnal gyere le a kanapéról” (itthon sosem ugrál amúgy egyikünké sem, de ott mind a három rákezdett), „kisfiam ne vedd el a játékot”, „kisfiam van itt annyi játék, miért a másé kell”, „kisfiam ha még egyszer megütöd, úgy kihajítalak, hogy a lábad sem éri a földet” című meglehetősen ingerült hangvételű anyai kiáltások jegyében telt. Ez egyébként annyira nem vágott hanyatt, mert ez a korosztály kábé így viselkedik, mondhatnám életkori sajátosság. Normális ember egy 6 gyerekes találkozótól amúgy sem azt várja, hogy kínai porcelánból szürcsöli a teát és Rainer Maria Rilke költészetéről értekezik, miközben a fiúk csendesen marokkóznak. Szóval a zajszint részemről okés volt.
Na de a Lilla… Én nem hazudok, kábé 100 játék volt, amivel játszhatott volna. DE lehet, hogy 200. Én olyan őszintén reméltem, hogy a sok vadidegen játék leköti majd a figyelmét és egy kicsit ellesz, de hatalmasat tévedtem. Amíg a 2 másik lillakorú baba édesden gurulgatott hasról hátra és fordítva, addig az én ürdüngöm öt perc játékpüfölést követően ugyanúgy visított, mint itthon. Ha ölben sétáltattam elhallgatott, mihelyst letettem, üvöltött. És ez így ment órákon keresztül. A másik két baba egy nyikk nélkül játszott ezalatt. Komolyan mondom, hogy dühös lettem Lillára. Úgy éreztem, hogy ki akar velem baszni. Hát normális vagyok én??? Természetesen tudom, hogy ez egy kapitális baromság, mert egy nyolc hónapos csecsemőnek nem az az életcélja, hogy az anyjával kiszúrjon, de olyan óriási volt a kontraszt közte és a két tündérien viselkedő gajdoló gyerkőc között, hogy totál felment bennem a pumpa. (Pedig a csajok segítettek és beszálltak a segghurcolásba, hogy egy kicsit legalább kiegyenesedjen a gerincem)
Aztán hazajöttünk. Marci természetesen túlpörgött, de a kocsiban szépen kidőlt, a valaghurcoltatás géniusza viszont hazáig ordított. (Király volt úgy vezetni) Aztán a ház előtt kábé 200 méterre ő is kidőlt. Én ültem a kocsiban és vártam, hogy a Kelet és Nyugat irányába kidőlt gyermekeim szépen lassan magukhoz térjenek, mert inkább nézegetek egy autósülésen szorongva egy Budapest-térképet órákig, minthogy két hisztis és kialvatlan gyereket felébresszek. Már Újbuda tanulmányozásánál tartottam és épp azon gondolkoztam, hogy lámlám minden rosszban van valami jó, mert még két ilyen alkalom és elmehetek taxisnak, amikor Marci felébredt. Valami irdatlan üvöltést rendezett. (Mondom én, hogy túlpörgött) A Jóreggelt kekszet, amivel meg akartam vesztegetni, konkrétan az arcomba vágta és magát hátrafeszítve ordított, ahogy a torkán kifért. Több se kellett a kicsinek, aki egyből rájött, hogy az alvás baromira unalmas és egyáltalán nem produktív tevékenység, viszont mindig is szeretett ilyesfajta üvöltőversenyekben részt venni, úgyhogy rázendített. Nagy nehezen felcipeltem nyugodtnak nem nevezhető gyermekeimet, de ennek kivitelezése egyedül annak volt köszönhető, hogy Marci közben hajlandó volt némi technikai közreműködésre, de csak azért, hogy a lakásban újrakezdje.
Aztán otthon mindent megpróbáltam, amit csak el tudtok képzelni. Felajánlottam Marcinak meseolvasást, kirakózást, Jóreggelt kekszet, teát. Semmi. Egyedül annyi időre hagyta abba, amíg őt is ölben hurcoltam. Könnyen belátható, hogy 53 kilósan és 158 centisen nem tudok egy 14 és egy 8,5 kilós gyereket huzamosabb ideig egyszerre hurcolni, tehát felváltva tettem ezt. Ami egyben azt is jelenti, hogy az épp nem hurcolt egyed bőgött. Aminek viszont egyenes következménye, hogy sosem volt csend. Már egy órája és 26 perce csináltam ezt, amikor is valami elszakadt. Szó szerint hallottam, ahogy az agyamban valami elpattan (bár visszagondolva lehet, hogy nem az agyam volt, hanem a csigolyám) és egy neuron (vagy axon, már nem emlékszem) nem továbbítja tovább az ingerületet és filmszakadás következett be. Mechanikusan letettem az aktuálisan hurcolt gyereket az ágyába, szemrebbenés nélkül elhaladtam a földön ordító mellett be egyenesen a fürdőszobába és magamra zártam az ajtót ringlivel. Hirtelen nem jutott el az agyamig, hogy ordítanak, csak azt éreztem, hogy mérhetetlenül és kimondhatatlanul fáradt vagyok. Belefeküdtem az üres fürdőkádba, becsuktam a szemem és nagyon mély levegőket vettem, meg sem hallottam, hogy Marci közben két tenyérrel veri az ajtót. Valahol az agyam hátsó szegletében ott motoszkált, hogy felelőtlenül cselekszem, mert felügyelet nélkül van a két gyerekem és bár a kicsi az ágyában van, de a nagy bármikor bemehet hozzá, és hozzávághat egy plüsskacsát, de egyszerűen képtelen voltam megmozdulni.
Annyira erős volt a kontraszt. Én azt hittem, a jó gyerekek csak amolyan városi legendák, akikkel beképzelt szülők dicsekedhetnek, közben meg mindenki ugyanúgy küzd, mint én. De nem. Igenis léteznek. Ráadásul itt élnek közöttünk. Van olyan, hogy egy gyerek órákig elvan és létezik, hogy egy gyerek alig sír. A saját szememmel láttam. Nem törvényszerű, hogy az ember teljesen kifingjon. Nem törvényszerű, hogy egy 8 hónapos gyerek hatszor keljen éjszakánként.
Aztán érdekes dolog történt. Miközben én a jó hűvös kádban hemperegtem, szépen lassan csitultak a dolgok odakinn. Marci felmérte, hogy ha nincs közönség, nincs műsor se, merthogy az én kisfiam akármire nem pocsékolja ám az energiáit. Már csak Lilla bömbölt, vagyis hétköznapi alapzajszint volt, úgyhogy kihajtogattam magam a fürdőkádból és kimerészkedtem.
– Helló anya. Megbolondultál, amiért üvöltöttünk? – kérdezte Marci roppant együttérző ábrázattal.
– Nem. Csak majdnem.
– Sajnálom. Ne haragudj, nem vettem észre, hogy hisztizek. – hmmm, és ahhoz mit szólnál, ha én meg nem venném észre, hogy nyakon vágtalak, gondoltam, de nem mondtam, mert olyan aranyos, komolykodó kis kobold volt.
– Én azt hiszem, teljesen megbolondultam már. Mit csináljunk, hogy ne üvöltsön állandóan a kis Puna? – folytatta a manó. Grrr, ha a férj még egyszer így szólítja a Lillát, nekimegyek.
– Nem tudom, kicsim. Te mit gondolsz? – olyan kimerült voltam, hogy nem volt erőm leteremteni Marcit, amiért nemiszervnek szólította a húgát és őszintén bíztam benne, hogy előáll valami ötlettel. (Nagy a gáz, ha az ember egy alig 3 évestől vár megoldást)
– Szerintem az a baja a Lilcsinek, hogy fél az Orbán Viktor bácsitól. – ennyit a jó ötletekről.
– Nem hiszem, hogy fél tőle.
– Én sem félek már, csak attól, amelyik össze van firkálva. A mosolygóstól nem félek. Meg attól sem, amelyiknek gyereke van. De aki nem törölte le az arcáról az irkafirkát, az egy nagyon rossz Orbán Viktor bácsi. Olyat rosszat én még életemben nem láttam. – a gyerek látott egy O.V. plakátot, amire szemüveget, szarvat, meg szakállat graffitiztek és lefosta a rüsztjét tőle, azóta napjában 30X kell megbeszélnünk az esetet.
– Jól van kisfiam, nem kell félni.
– De szólsz az Orbán Viktor bácsinak, hogy mossa meg az arcát? Felhívod és megmondod neki, hogy mindig mosson arcot? Elintézed, anya?
– Én azt hiszem, hogy amúgy is szokott arcot mosni elég gyakran.
– Rendben. Akkor most vedd fel a Lilcsit, mert már megbolondulok teljesen. – és egy drámai sóhajt hallatva bevonult a mackójával a szobájába, közben befogta a mackója fülét, hogy legalább ő ne bolonduljon meg. Milyen együttérző…
Én felvettem a Lilcsit, akinek közben már taknya-nyála összefolyt az üvöltéstől és mihelyst a segge a kritikus 1 méter szint fölé került, azonnal elhallgatott. Rám villantott egy taknyos mosolyt, majd békülékenyen a nyakamba fúrta a puha kis arcát ás belémharapott, amit én pusziként értelmeztem.
– Ezer szerencséd van kislányom, hogy szép vagy, mert ha még csúnya is lennél ilyen hisztisen, kurva nagy szarban lennénk. – súgtam neki és ez igaz, mert a hisztit csak a szép nőknek nézik el. (És nekik sem mindig.) De ő csak nézett rám a taknyos szemeivel, majd egy tekintélyes mennyiségű tápszert belehányt a nyakamba.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Bölcsisnéni koromban egy anyukától hallottam egy módszert a szinkronüvöltés megszüntetésére: tegyél be a hifibe / számíógépbe üvöltő basszussal/dobbal spékelt metálzenét, tekerd csutkára a hangerőt, és kezdd el utánozni a gyerek toporzékolását, esetleg vesd magad mellé a szőnyegre. Garantált a röhögésbe fulladó hancúr. Majd értesíts az eredményről, sok sikert!
Nekem még nincs gyerekem…..de nem is lesz:))))) Úristen, ez nagyon durva és most nem mennék bele a miértekbe.
Az ajánlatom: 1 hét rehab ól inklúziv ellátással Pécsett, nálam. Szigorúan kölkök és férj nélkül! Ingyen és bérmentve:) Egy kikötésem lenne: telefont sem hozhatsz, ugyanis erre az 1 hétre megszűnsz létezni a családod számára:)))
Mikor jönnél?
Szilvi
Szia
Nálunk is kicsi a korkülönbség, nagy az alapzaj (3 és fél éves, a második lassan 2 lesz), egy ideje nem viselem el az ok nélküli hisztit. A nagy már autómatikusan megy a szobájába, ha ok nélkül cirkuszol, a kicsit beteszem. Egyszer abbahagyják. Én meg nagyon-nagyon unom már.
(lMarcinál is bevált.)
Ja gondolom sokan mondták már: hordozókendő, MT. Felkötöd Lillát a hátadra , nyugodtan tudsz csinálni majdnem mindent és egy idő után az ember nem is érzi a súlyát. Lehet hogy elsőre nem fog neki tetszeni, de előbb-utóbb megszereti.
Addig is sok kitartást!
Ildikó
komolyan mondom, hogy ne haragudj, de örülök ennek a bejegyzésednek (is) tiszta szívemből.
az én lányom 14 hónapos és baszki _pontosan_ ugyanazt művelte velem, mint amit veled csinál a Lilla. nem akarlak elkeseríteni, de azóta is minden áldott nap kicsinál, csak mostmár futkozhatok is utána. és közben mindig mindenhol azt látom, hogy a hasonló korú gyerekek milyen nyugodt kis ártatlan angyalok. köszönöm istenem, vagy akárki, hogy nem vagyok egyedül, bár azt nem tudom, mivel érdemeltük ezt ki.
amúgy a metálzene tényleg sokat segít, mondjuk én nem csinálok rá semmit, csak bekapcsolom, felhangosítom és a gyerek csendben táncol rá egyedül.
egy darabig.
én nemsokára szülni fogok, 3 hetem van hátra… a kislányom 3 éves lesz nyáron, bocsi, de ős kicsinek az a nyugisabb típus volt, mostanában eleven nagyon, de még így is kibírható… viszont a fürdőkádas dolgot abszolút megértem…. én már néha azon is kibuktam, mikor üvöltött és nem tudtam megvigasztalni… betettem a kiságyába, azt hittem szétrobban az agyam… bedugtam a füldugóimat, és szép komótosan elmosogattam… ettől (meg a csendtől) teljesen lenyugodtam, és mosolyogva mentem vissza hozzá…egyből megnyugodott…
az a baj, hogy a kis átkok érzik, hogy az ember készen van, és még jobban üvöltenek, ahelyett, h megnyugodnának…így sajna előbb nekünk kell!!! de kitartás!!! Marci tök jófej volt szerintem! egyre jobban partner lesz… Lilcsi meg csak kinövi a bömbölést előbb utóbb…..
Szia! Nemrégiben találtam rá a blogodra, nagyon tetszik ahogy írsz. Ez a bejegyzést én is írhattam volna. A kisebbik lányok aki most 22 hónapos, tipikusan úgyanúgy viselkedett mint Lilla. Sőt most is örjöngve hisztizik ha valami nem tetszik neki. Ma kétszer vittem be a fürdőszobába hideg vizzel locsolgatni, mert annyira hisztizett, hogy semmivel nem tudtam kizökkenteni a hisztis állapotból. Pont ma mondtam a férjemnek, hogy ez már nem állapot, hogy egy majdnem két éves gyerek nem alussza át az éjszakát, hanem minimum kétszer fel kel üvölteni. S hiába próbáltam úgy leszoktatni a kelésről, hogy hagyom sírni, ő nem adja fel, ha kell órákig képes torkaszakadtából üvölteni. Úgyhogy én kitartást kívánok Neked és a hozzánk hasonló anyuciknak. Üdv. H-S. Edina
Kedves Lustanyu így messziről, csak olvasva nem igazán tudok semmiféle nyugtató trükköt ajánlani, pedig vannak. Egy biztos a kicsi Lili rád nőtt, és ez nem mehet így sokáig, mert a legstrapabíróbb anyuka is kipurcan előbb utóbb. Minden gyereket le lehet nyugtatni, csak energia és gyerekismeret kell hozzá. A nagyobbal már más a szitu, mert ott egyszerűen(igaz kicsi pici mellett ez sem könnyű) nem szabad észrevenni a hisztit, sőt nem is kell vele törődni. Érdemes mondogatni, hogy a hisztivel nem érsz el semmit. Előbb utóbb elhagyja.
Kitartás, semmi nem tart örökké.
Sírva olvastam végig a bejegyzésed….nagyon jókat írsz! Ilyen jót már rég nevettem…jövök máskor is olvasni:)
Isteneeeeeem! De édesek vagytok! Ne haragudj, hogy nekem baromira tetszik ez a bejegyzésed, de annyira zabálnivalók a gyerekeid! Hát a te Marcid…! Ezt a jófej kis pasit!
Egyébként meg…
Én is majdnem sírva olvastam végig, de nem ám a nevetéstől, hanem az együttérzéstől. Hogy is mondhatnám…üdv a klubban? A lányom 21 hónapos. Én sokat tanultam gyerekekről, de ilyenről soha még csak nem is hallottam korábban. Komolyan, a kezdetektől fogva, soha, semmiben nem hasonlított a szabvány gyerekekhez, és nem is fog soha. A mai napig bámulok azon, hogy vannak olyan gyerekek, akiket csak letesznek, és kibírnak akár 10 másodpercnél is többet anélkül, hogy dühödten, prüszkölve, köhögve-fulladva, követelőzve ne kezdenének ordítani, hogy valaki vegye már fel és rázza a kis valagukat. Én nem bírtam elviselni a sírást, sem a tudatot, hogy sírni hagyom a gyerekemet, ezért el lehet képzelni, milyen életmódra álltunk át. Hordozókendő, bruhahaha! Persze imádott lógni rajtam (most is szokott), de amint megálltam, nem ráztam, abban is bőgött. Félévig nem tudtam babakocsiba tenni, a kiságyát hónapokig nem látta belülről, az autóban félájultra üvöltötte magát. Az első hónapokban tulajdonképpen rajtunk élt, mint a kismajmok a mamájukon. Mondjuk én elég türelmes és megértő vagyok (és csak egy gyerekem van), de amikor más, jógyerekes szülők szörnyülködését láttam, akkor eléggé össze tudtam zuhanni.
Viszon az ilyen temperamentumnak előnyei is vannak ám, bár ez nem most látszik még. Ennyi energiával, akaraterővel, kitartással klasszul lehet (majd) teljesíteni! 🙂
Mi már túl vagyunk azon, hogy a “jó” gyerekekhez hasonlítgassuk, az csak elkeseredést szül; egyszerűen más bolygóról jött és kész. Igen, vele minden életkorban nehezebb lesz. De tündéri, imádnivaló gyerek, okos-ügyes, csomó mindenben megelőzi a kortársait. Rengetegszer nézünk össze Apával büszkén, amikor más gyerekek között látjuk!
Nagyon-nagyon sok erőt, kitartást kívánok Neked a te Csodabogaradhoz! Ölellek!
Húú, hát nagyon együttérzek! De Marci reakciójából ítélve egy szép nagy színész lehet. Tanácsot én nem tudok adni, nálunk szerencsére ilyen nincs, de azért néha már látom, hogy lesz még pár körünk. Tegnap az én lányom is konkrétan verte magát a bicikliülésbe, mert ő épp homokozni akart, nem boltba jönni. De két perc volt csak szerencsére, aztán elfelejtette. De ez biztos csak a kezdett, már edzem magam lélekbe a keményebb harcokra. A reakciód meg úgy látszik bevált, ilyen hisztiknél én is otthagyom, hadd vergődjön, aztán abbahagyja. Hát mondjuk ha ugyanezt az utcán csinálná nem tudom. Jajj, de nehéz ügyek ezek! De kitartást mindenhez!
Én is azt hittem,hogy csak városi legenda a jófiú/lány elmélet.De Dénes után,aki 3 éves és maga az ördög,kikaptam egy földreszállt angyalt Gergely személyében,aki most 4,5 hónapos.És nem hiszed el,de Dénes sem olyan veszélyes,amióta testvére van.Szóval biztosan változik majd jó irányba Lillus is!!!Marci szövegén sírtam a nevetéstől.Az én fiam is ilyen dumás,imádom is érte:)Szép napot!!!
Solidarity and respect. Két akaratos kis döggel vagyok megáldva.
Az ember addig nagyon okos, amíg nincs saját gyereke, aztán csak tépi a haját néha. Nincs módszer. Ami az egyiknél beválik, az a másiknál nem. Nekem a kisebbik másfél órán keresztül is képes üvölteni, pedig a nagynál anno működött, hogy ha nem figyelek rá, abbahagyja. Néha legszívesebben kiugranék az ablakon, aztán este elalszanak, és lelkifurdalásom van, hogy már megint milyen türelmetlen voltam velük. Tudom, nem vigasztal, de pár év múlva megszépül minden, és röhögve meséled majd ezeket a sztorikat. Addig meg csak azt tudom mondani, kitartás – sajnos nincs túl sok választásunk…
Koszi, maris jobban erzem magam, ambar a hatam kette akar torni, ugyanis mano, aki 10 honapos es majd 9 kilo ha faradt nem es nem alszik el a babakocsiban, ezert ma cipeltem a segget lelkesen haza, jo messzirol persze, utana itthon meg csak ugy tudtam kiteregetni, hogy o csucsult a kenguruban. Ugye azt mar ne meseljem el, hogy igy a teregetes dupla annyi ideig tartott, mert amit nem csipeszeltem oda az a foldon kotott ki :))
Nem minden baba kisangyal. Ez van. Nem ertek mindenben egyet a suttogoval, de elolvastam mind a ket konyvet es vannak benne hasznalhato otletek. Pl. a babak vermesekleterol.
Az en kicsim se eppen angyal, szereti a tarsasagot, amikor ebren van vagy ketten csinalunk mindent vagy csak jatszunk.
A Marci viszont egy igazi kis bolcs, ennivalo.
A Lili nem nyugszik meg ha a teso a szobaban van? Nalunk ez neha mukodik. Igaz a nagyobik nalunk 6 eves, igazi kis anyuka neha.
Ameddig a humorod mukodik addig biztos nem kell a kiborulastol tarts.
Részvétem!!!!
Egyik nap be kellett vinnem a gyerkőcöt a munkahelyemre. Mondanom sem kell, hogy rögtön megtöltötte az egész irodát. A kolléganők oda voltak érte, hogy milyen okos/édes/cserfes/szép/stb.
Másnap, a reggeli kávézásnál mondtam, hogy most már értitek, hogy miért vagyok sokszor annyira fáradt. Hát megkaptam a magamét….. mindenki azt mondta, hogy egy gyerek legyen “rossz” mert akkor lesz “jó” felnőtt. Mikor mondtam, hogy azért néha napján jó lenne egy kis csönd, na meg egy kis pihenés. Megint csak nekem ugrottak, hogy majd pihenhetek a sírban eleget….:)
Ja!! És az enyém még nem is túl hisztis. Inkább csak egyfolytában beszél és foglalkoztat 🙂 A hisztit egyszerűen nem vagyok hajlandó elfogadni. Mikor rákezd, berakom a szobájába és addig nem jöhet ki, amíg nem képes abbahagyni…. nála bejött, de lehet, hogy másnál nem jönne be ez a módszer. Nekem is mondtak sok okosat az “okosok” de csak ez volt eredményes…..
Ja, és Szofival sokmindenben egyetértek:)
Az nem igaz hogy van olyan gyerek aki max. napi egy órát hisztizik CSAK!!!!!! Hazugság!!!!!
Nekem van egy kisfiam aki 2 és fél éves egy kislányom aki 6 hónapos. És minden mondatoddal egyet értek, még akkor is ha az én kislányom viszonylag jó baba. Az esti felébredésekre meg annyit nekünk is voltak, de mióta az esti fürcsi előtt hipnotizálva bele vésem a lányom kicsinyke agyába hogy” MA ESTE ALVÁS LESZ? ÉS NEM FOGSZ FELÉBREDNI!!”. Láss csodát végig alszik, és CSAK fél hatkor kell fel. Jupijéééééééééééééééé!! Csak egy ötlet, de gondolom már az ötletekkel teli a padlásod:-)))))
Amikor hazaérek egy hosszú nap után a két csöppséggel és hiszti van. Eszembe jut, hogy legalább egy ember van a világon aki ugyanezt éli át (azaz Te). Esküszöm segít, úgyhogy gondolj te is rám hátha….
Grrrr, nem igazán küldte el, amit írtam…
még egyszer le nem írom.
Csak annyit, hogy nem vagy egyedül! Csak nekünk nincs erőnk bevállalni mindehhez egy testvérkét is 🙂 Respect 🙂
Pedig már majdnem sikerült átlendülnöm a “nem akarok gyereket” mantrámon…. dededede, NEM, mégsem! Ha mégis összejön, akkor anyukám fogja felnevelni… vagy a szomszéd! 🙂 Imádlak!!!
ez nagyon kemény lehet, el sem tudom képzelni.Bár a nagyobbik fiam dackorszakos,de kezelhető maximálisan, mindig is az volt, a kicsi meg egy ÁLDÁS….ő bizony SOHa nem sír..tudom hihetetlen, de nem.Végtelenül nyugodt baba, és nem tudom kitől örökölte, hogy őszinte legyek.
Kitartás!
Puszi
Túlélés, ez a kulcsszó!
Tudom, gáz, amikor az ember már 3 éve csak túléli a napokat, de ez el fog múlni egyszer és jön valami jobb helyette.
Tanácsot nem adnék. Hallgass a szívedre. Ha azt mondja, hogy Lilla seggét bizony ráznod kell, akkor rázd, ha eleged van belőle, tedd le, ülj el mellé, beszélj hozzá, amég üvölt, abbahagyja majd.
Önálló játék? Vagy hogy eltűrje, hogy mással is foglalkozom? Most, 19 hónaposan, amióta bölcsödébe jár van ilyen, hogy akár 10 percig is eljátszik a szobájában. Addig? A lakás romokban, csak a gyerek szobájában van rend, mert ott sosem tartózkodik. 🙂
Kitartást! És új bejegyzéseket, hogy legyen kire gondolnunk, amikor legszívesebben agyoncsapnánk a rabszolgahajcsárunkat. 🙂
Ezt a bejegyzést kommentekkel együtt bekönyvjelzőzöm, és mindig elolvasom, amikor Döménél (nálam…) elszakad a cérna.
Egyből jobb lesz. Nekem:)
Szia!
Nagyon becsüllek hogy így is állod a sarat! Én már a sárgaházban lennék.. :))
Nekemm is van egy 2,5 és egy 8 hós csemetém. A nagyfiam szerencsére nagyon jó gyerek, a kicsi viszont épp az ellentéte. Komoly gondok voltak az alvásával, konkrétan óránként kelt szopizni egy időben. Nálam elszakadt a cérna, szakemberhez vittem.
A Madarász kórházban van alvásrendelés. Nagyon tudom ajánlani! Azóta a kicsi csak 1-2szer kel enni éjjel nekem meg sokkal kevesebb a ráncom. :))))
A nagy meg bölcsibe (családi napközi) jár heti 3szor. Imádja és én egy jóóóól lefáradt gyereket kapok haza délutánonként. :)) Ezen még nem gondolkoztatok? Csak mielőtt Marci “teljesen megbolondul” … :))))
Szerintem ezen a ponton már nem veszíthetsz semmit. Egy próbát talán megér… Drukkolk hogy mielőbb rendeződjenek a dolgok!
Ja és nagggyon tetszik a blogod és várom a könyvet!!!
Kriszta
Szia!
Eddig csak csöndes nézelődő, olvasó voltam itt, de ma minden szavad ismerősnek cseng. Nekem igaz csak egy gyerekem van, de az felér 5-tel, legalább is én így érzem. 8 hónapig azt se tudta mi az alvás és most nem túlzok, ha aludt akkor max 25 percet, aztán visitott 2-3 órákat. Mostmár nagyobb, erre vártam, hogy talán már megérti majd, de 16 hónaposan még mindig visít éjszaka, hogy anya gyere (csak ezt hajlandó mondani és ezt is csak éjszaka, nappal kuka) és csak nekem hajlandó abbahagyni, férjjel szóba sem áll. Ha meg nappal van, akkor már nem merem az utcára se kivinni, mert akit meglát annak nekiesik. Nem viccelek. Legautóbb hónap elején voltunk játszótéren meg ringatón de mivel minden fekvő babának lekevert egyet én meg égtem mint a rongy, többé oda se viszem. Ha rászólok, szelektív hallása lesz, ha rácsapok a kezére kiröhög, ha visszaadom neki a taslit bőgni kezd, de rögtön adja a következőt, ami ha lehet még nagyobb és ha ez se válik be, akkor harap. Aljas, gonosz módon!!! 🙂
Szóval én átérzem, még azt is hogy megharagudtál rá, én rendszeresen úgy érzem, hogy kész vége, szabira megyek. Erre szerintem nincs recept…
Nálunk az alapzaj mint egy olasz familiában…
Ti csak azt hiszitek, ennél rosszabb nem lehet. De lehet. A kamaszkor. Én szültem még 1-et, hogy emlékeztessem magam, milyen is a türelem… Mert 2-3 évig van türelem.
14 éves korukban már nincs.
Szóval nekünk kell újra és újra megtanulni. Egyébként tényleg van az a szint, amikor mindenre immunis lesz az ember, és nem hallja meg az üvöltést (sem).
Egy 27hós fiú és egy 10 hós lány anyukájaként tudom miről írsz…dettó nekem is ugyanez megy és én is érzem néha azt az elpattanást…
Tegnap a gyerekorvosál ordított mindkettő de úgy hogy a doki szavát nem értettem…Legszivesebben lefejeltem volna a pelenkázót.
Naaaagyon nehéz…Együttérzek.Én is benne vagyok.
neked is írtam erre válaszul (a gyerekeimet megihlette a bejegyzésed):
http://szirkababa.blogspot.com/2010/04/sorsironiaja-moka-kacagas-zarojelek.html
mondjam, hogy együttérzek vagy evidens? 🙂
FNA, és otthon mit csináltok együtt? Mert egyszerűen nem és nem tudom elképzelni, mitől lehet egy másfél éves ilyen agresszív. Be van kapcsolva nálatok napközben a TV?
Ja és a taslit ne add neki vissza, ne kerülj vele egy szintre, mert naná, hogy ki fog röhögni. Hidegzuhany?
Erenya! Nem tévézünk, max míg ebédet főzök vagy este fürdés előtt. Ha szép idő van kinn vagyunk az udvaron, ha rossz idő van és lehetőségünk, pénztárcánk engedi akkor játszóház vagy csak itthon vagyunk, kockázunk, zenét hallgatunk, könyvet nézegetünk, esetleg ha kevesebb a dolgom próbálom bevonni őt is kisebb nagyobb sikerrel. Nálunk a mese az utolsó menedék, mikor már nagyon nem lehet bírni a törpével (bevallom előfordul, de igyekszem minimálisra csökkenteni). De ha megy is a TV akkor is max mese, és abból is igyekszem kiszűrni azt amit én nem találok megfelelőnek. CN-öt vagy Nickelodeon-t nem nézünk soha, a thomas meg a chuggington meg a jól figyelj ismételj szerintem nem tartozik a nézhetetlen kategóriába. Nem mondom, hogy tökéletes család vagyunk, mert hol nincs veszekedés, de nem verjük egymást véresre sem a gyerek előtt, sem mögött.
Aki meg még sose kapcsolta be a TV-t a gyerekének, az előtt meghajlok, hogy vagy veszett türelme van, vagy áldott jó gyereke, vagy 8 keze vagy csak időmilliomos, de az is lehet, hogy ő a tökéletes szülő!
Hidegzuhanyra én emlékszem gyerekkoromból, szerintem többet árt mint használ, de lehet eljön majd az a pillanat is. Amúgy nem védekezésképpen, de hál isten (lekopogom) mostmár -illetve éppen most és ki tudja meddig marad így – csak akkor üt ha éhes vagy ha nagyon álmos. És amíg erről le nem szokik nem marad más, mint mondogatom magamnak, hogy türelem, türelem, türelem…hátha jó gyereket terem! 🙂
FNA, sok sikert. Bocs, hogy így ismeretlenül beleszóltam a dologba, de egészen megdöbbentett, amiket írtál, miközben reménykedtem, hogy csak a kimerültség okozta “költői” túlzás…
TV-vel kapcsolatban egyetértek, nem bekapcsolni csakis akkor lehetséges ha nincs :DD
… amúgy csak azért kérdeztem a TV-t, mert van, ahol folyton megy háttérzajként, és ez önmagában idegesítheti a gyereket, meg láthat is benne olyasmit, ami nem neki való; másrészt pl. a két és fél éves ne nézzen scooby doo-t meg pókembert, hiába rajzfilm. A Thomas más, az aranyos, csak sajna sokan esnek abba a hibába, hogy ami gyerekfilmnek van kikiáltva, arról azt hiszik, h már a kétévesnek is való…
SZia, a blogverseny kapcsán találtalak meg, és sírva röhögtem végig a blogodat. Nem vagyok egy nagy blogolvasó, de ezentúl a Tiédet olvasom, mert végre leírja, hogy ÉN hogy érzem magam, és amikor lelkiismeretfurdalok, hogy dühös vagyok a gyerekeimre (27 és 7 hónaposak), akkor megnyugtat, hogy nem én vagyok ideggyenge, más is van ezzel így. Hajrá!
Kedves Lustanyu!
Egy vélemény férfi szemmel:
Ez egy nagyon kis létszámú csapatépítő tréning lesz (2 fő), a már kiválasztott háromszög bikinis hölggyel.
Melyi szállodában is lesznek? Én utánakérdeznék a foglalásnak, és minden rögtön tisztázódik. Akár van a cég nevére foglalás, akár nincs, soha nem derül ki, hogy gyanakodtál.
Szerintem ennek alászaladtál! Ne légy naív!
Kívánom, hogy ne legyen igazam!
Üdv:
Egon
Figyi, az nem lehet, hogy Lilcsi is tejérzékeny, és azért sír álló nap? Én mind a 3 gyerekemmel belefutottam, és mindnek más volt a tünete, 1 már kinőtte, a kistesók még nem. 1 próbát talán megérne a tejmegvonás.
Kitartás, tudom marha nehéz, az én legnagyobbik gyerekem 5 éves, túl van a hisztin, a legkisebb most merül bele (21 hós), de nagyon durván, és persze a középső benne van. Egyik sem egy gyenge gyerek….
Huh nekem áldott jó fiam van asszem:)
Igaz, én nem “hagyom” hogy hisztizzen. Amíg hisztizik, addig nem kapja meg amit szeretne. Csak amikor abbahagyta, és megbeszéltük. Ennek eredményeképpen még nincs 3 éves és már kombinál, gondolkozik:) Ha pici korától így csinálja vki, akkor sztem ez működik.