Variációk farizom erősítésre
2010 május 21. | Szerző: lustanyu |
Napi 20 perc tornát
mindenképpen meg kell próbálnom a napirendembe súvasztani, mert döbbenet jó
hatással van a cukromra. Meg egyébként is mindig olyan segget szerettem volna,
amelyik görbíti a teret. (Más kérdés, hogy ennek genetikai akadályai vannak, a
fizikairól már nem is beszélve)
De azért próbálkozni
lehet, nem? Kérdés, hogy a nap melyik részében szakítsak időt a térgörbítő
seggszerkezet kialakítására. Kézenfekvő lenne, hogy akkor, amikor a gyerekek
alszanak. Na neeem. Egyrészt az, hogy a gyerekeim egyszerre alszanak, csak a
csillagok különleges együttállásakor fordul elő évente átlag háromszor,
valamint az az idő szigorúan az enyém és nem fogom arra fecsérelni, hogy izzadt
fejjel Rubint Rékát hallgassam, amint azt ordítja, hogy „tartsd meeeg, most ne
tedd leeeee”. (Mármint a lábad) Ilyenkor netezni kell, barátnőkkel csevegni,
férjjel csetelni, könyvet, vagy magazint olvasni, amit a) senki nem tép ki a
kezemből, b) senki nem eszik meg.
Tehát maradt a gyerekek
ébrenléti idejében való rubintrékázás. Én nem állítom, hogy könnyű, de
kivitelezhető. Hamar rájöttem, hogy lábsúlyra csak az optikai tuning miatt van szükségem, Lilla ugyanis különleges érdeklődést
tanúsít a tépőzára iránt, ezért azonnal a lábamra mászik, vagyis élő lábsúllyal
dolgozom. Marci is roppantul szeret velem tornázni. Ami azt jelenti, hogy
mihelyst felveszem a négykézláb pozíciót, hogy elkezdhessem a lábamat
emelgetni, azonnal megkérdezi, hogy felülhet-e a hátamra. Mondom még nem,
kisfiam, de majd szólok. 2 másodperc múlva újra megkérdezi. És újra. És újra.
Beadom a derekam. Felmászik a hátamra, én gyúrok tovább jobb farpofára. Közben
kéri, hogy nyerítsek, mert milyen béna egy ló már, amelyik nem is nyerít. Nekem
már teljesen mindegy, olyan szinten fáj a seggem, hogy akár nyeríthetek is. “Nyihahaha”, mondom és közben a homlokomat leteszem a földre, mert úgy legalább
azt nem kell tartanom. Ennek a Kicsi megörül és azonnal belekapaszkodik a
hajamba. Szépen lassan lefejtem magamról a gyerekeimet, a fél marék hajszálat
kidobom, folytatom a tornát.
Eztán alagútként
funkcionálok. Átgurul alattam Thomas, a gőzmozdony, egy teljesen élethű körte,
majd hangos surrogás és tűzokádás közepette egy happymeales sárkány. A sárkányt követi
Marci, aki természetesen lefejeli a mellemet. Az épp nem emelgetett lábamra
időközben visszamászik a Kicsi.
Miután alagút mivoltomban
unalmassá váltam, vagy elkezdek matricákat ragasztgati az Eperkébe, aki az
eperföldön termeszt mindenféle érdekeset, vagy felolvasok az APG-ből, bár
inkább ragasztgatni szeretek, mert lábemelés közben olvasni pocsék.
A gyakorlatsor végén
gumikötéllel a lábamon kell tárogatni külső combizom erősítés végett. Ezt a
részt mind a ketten imádják. Marci rángatja a gumikötelet, hogy lehetőleg még nehezebb
legyen, vagy még jobb, ha a rángatás hatására leold a lábamról és gigantikus csúzliként valamelyikünket pofán vágja. Lilla kíváncsi buksija pedig azonnal feltűnik a lábaim között és először úgy tűnik, oda akar visszamászni, ahol bement, de aztán meggondolja magát és inkább felkapaszkodik a hasamra.
Mondjuk ki: ez 20 perc
tortúra volt. Megnézem az eredményt a tükörben. Még mindig nem görbíti… Asszem a térrel lehet valami baj…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
A nyerítéses résznél már én is nyerítettem, a röhögéstől. XD
Veszélyes téged munkában olvasni. :-))) Vörösödöm és fulladozok a visszafolytott röhögéstől.
bár tegnap megfogadtam nem rontom el ezeket a szuper bejegyzéseket azzal, hogy ide biggyesztek valamit, de most muszály. De csak ennyit: Ismerős, ugyan ezt a gyakorlatsort próbáltam egyszer megcsinálni mikor a 4 évesem itthon volt. (a hangsúly pedig a próbáltam és egyszeren van)
Hihihi…, de azért a gondok közben el ne felejtsd , hogy életed legszebb idejét éled.
Nálunk a hasizom nehezített egy gyerekkel, aki rámül. De én nem vagyok ilyen hősies, úgyhogy ezt beszüntettem. Marad az alvásidő, úgyhogy még mindig nem kockás a hasam. A múltkor. amikor a fiam elaludt, mindent megcsináltam, amit akartam, aztán gondoltam, jöjjön RR, és végighallgattam a reklámrészt, amit nem lehet továbbtekerni, és akkor nekifeküdtem, és hallom a kiságy irányából: Anyaaaa!
És amikor RR azt mondja húhúhúúú? Na az elég idegtépő szvsz.
Ezen besírtam! 😀
Én is oróbálkoztam a hasizmozással, gyerekkel a hasamon, hajamban, lábamon, a legújabb a Duci tréning, azon lötyögök és fújtatok, miközben a gyerek hol rajtam, hol a Micimackón röhög…
Sírvaröhögős. :)))
Kedves Lustanyu!
Köszönöm a bejegyzéseket, ne hagyd abba!
És kérlek, húzzál még egy strigulát – eggyel több olvasód van! 🙂
Üdv:
ABC
Jaj, én szintén a nyerítéses résznél kezdtem el nyeríteni, szerencsére éppen egyedül voltam az irodában. Most már csak a fejem piros egy kicsit.
Depressziósoknak szerintem receptre is lehetne írni egy kis lustanyu-olvasást.
Szia!
Fantasztikus vagy. Most olvastam rólad a Porontyon és úgy gondoltam beleolvasok.
Hát mit mondjak… Bejött a 2 és fél évesem és megkérdezte, hogy miért sírsz anya. Persze a röhögéstől könnyeztem, nem a sírástól.
Még egy strigulát húzhatsz, mert ezután én is olvaslak.
Csak így tovább.
Ismeros:-)))))))))))))))))))))))))))
……….
Hupsz.Ez a szívás.Tegnap legalább 5x próbáltam hozzászólni a bloghoz.Nem sikerült, pedig szerintem jól adtam össze az összegeket.Na most meg egy próbát végeztem, erre azonnal elküldte.
A lényeg.Egyszer, Szirkáéktól idetévedtem.Most pedig láttalak a niveás nevezésen.Azóta néha belopakodtam, nagyon nem merek.
Mert.-Az alvásidöben végzem a házimunkát és akkor is gépezek…khm.Viszont ha Téged elkezdtelek olvasni, nem tudtam innen felállni.mert rohadtul röhögtem.És tetszik:-)).
Igy csak néha, óvatosan jövök, miután a lakás csili-vili(haha).De akkor nagyon jól elvagyok.
Üdv, É.