Írtam, hogy a 70 éves szomszéd nénit meztelencsigamarketinggel rábeszélték egy 450.000,- Ft-os edénykészlet megvásárlására. Természetesen nem volt ennyi kápéja, úgyhogy gyorsan egy fincsi áruhitelre is rádumálták, amit ha kifizet, összesen 700.000,- Ft lett volna. Még mindig edényekről beszélünk, nem egy autóról Edények, amik nem vágják fel a hagymát, nem ugranak le a boltba bevásárolni és esténként nem beszélik ki veled Joshi barátot, csak simán… izé… edények. (Állítólag szuperek, de akkor is csak edények)
Szegény szomszéd néni másnap rájött, hogy mekkora hülye volt és felhívta őket, hogy szeretné visszacsinálni az egészet. (Megjegyzem egy sajtpapírt nem kapott, egy árva cetlije nem volt, ami az ügyletre utalt volna) Azt mondták, visszacsinálni nem lehet, de örömmel értesítik, hogy elintézték a hitelét, menjen be hétfőn. Szegény magán kívül jött át, hogy most mi legyen, készítsem fel, mit mondjon. Jogszabály szerint 8 munkanapja van arra, hogy indokolás nélkül elálljon. Ami itt azért egy kicsit ingott, de nem akarok senkit jogi blablával nyomasztani, mert csak annyi a lényeg, hogy nem volt annyira egyértelmű a helyzet.
Mondtam a néninek, hogy ne izguljon, úgyis vinnem kell szart az ÁNTSZ-hez (Marcó campylobacter-kontroll), útbaesik a Zepter, majd én elkísérem.
Természetesen a Zepternél azt hitték, hogy Gyeses Nyuszkó vagyok, a sofőr (tényleg le kéne már cserélnem a ruhatáramat) ennek megfelelően is bántak velem. Körülajnároztak engem is, amit úgy kell érteni, hogy agyondícsérték a Lilcsit. (Merthogy a seggnyalómarketingesek nagyon jól tudják, hogyan kell egy anyát levenni a lábáról.) Gügyögtek, őrjöngtek, hogy ők még ilyen gyönyörű gyereket életükben nem láttak, meg „kis nudlinak” és „pöttömpöttynek” nevezték. Pedig a Lilcsi egy mackógatyában volt, mert sokat kellett várni, úgyhogy mászni akart, emiatt koszos lett a térde és egy csomó szöszt is összegyűjtött. Ráadásul egy banánnal összedzsuvázta a fél arcát, még a haja is ragadt a feje egyik oldalán, nálam meg nem volt nedves törlőkendő. Szóval nem úgy nézett ki, mint akit rögtön castingra hívnak, hogy szerepeljen a Baba Magazin következő számában, mint a „Június babája” kitéphető faliposzter és naptár arca.
Szóval leültünk teljes gyönyörűségünkben és a csávó közölte, hogy abban igazam van, hogy létezik egy ilyen 8 napos határidő, de legnagyobb sajnálatára a banki hitelügyintézés már megtörtént, azt nem lehet visszacsinálni. Viszont találni fogunk egy megoldást, ami mindenkinek jó lesz. Mondtam, hogy egy megoldás van: elállunk. És az nekünk jó lesz, nekik kevésbé, de az most irreleváns. Innentől kezdve a csávó nem nézett rám (exponenciálisan veszítettünk szépségünkből a Lilcsivel), csak Marika nénire és próbálta meggyőzni, hogy vegyen kevesebb edényt kevesebb pénzért, annak kevesebb lesz a havidíja. Ha már úgyis kell fizetni a hitelszerződés miatt, akkor fizessen kevesebbet. Na akkor eldurrant az agyam és megettem reggelire a kis tetűt. (Ezer sebből vérzett amúgy az ügylet)
A részletekkel nem untatok senkit, de mindent visszacsináltunk. Senki nem fizet, senki nem vesz edényt, ők meg töröltetik a hiteligénylést az OTP-nél. Aztán Marika néni már elment a vevőszolgálatra, én meg mondtam a csávónak (szerintem ekkortájt már kifejezetten rondának látott), hogy „inkább ennék szart, minthogy az legyen a melóm, hogy nyugdíjasokat átbasszak”. Egyébként tényleg tele volt a székház nyugdíjassal.
És most nehogy félreértsetek, mert tutira van egy csomó tisztességes zepteres (például anyósom is vásárolt Bioptron lámpát és ő maximálisan elégedett volt), eszem ágában sincs általánosítani, de ezek nagyon szemetek voltak, totál át akarták verni a nénit.
Aztán az örömében könnyező Marika nénivel meg a dzsuvás Lilcsivel továbbmentünk az ÁNTSZ laboratóriumba, ahol is közölték, hogy nem veszik át tőlem a szart. Mondom de itt van a beutalón, hogy ide kell hoznom. Azt mondták, rosszul írta meg a gyerekorvos, mert a Campylobacter pozitív minták az Országos Epidemiológiai Központhoz tartoznak, vigyem tovább a Gyáli útra. Mondom oké, de előtte még ne mutassam meg neki az Eiffel tornyot is, esetleg a Taj Mahalt, mert Budapestet már unja szegény… Felajánlottam, hogy kifizetem inkább megint, csak csinálják meg. Azt mondták, még pénzért sem csinálhatják meg. Jó fejek voltak, tök sokat röhögtek és mondták, hogy menjek szépen haza, mert az OEK már úgyis bezárt, tegyem be a hűtőbe a „mintát” és majd holnap elintézem. Mondtam jó, útközben majd kigondolom, hogy a borsófőzelék, vagy a párizsi mellett lesz-e jobb helye…
Épp hazaértem és lemostam Lilcsi arcáról a száradt banánt, amikor is hívtak a kerületi tisztifőorvostól, hogy már majd 3 hete próbálnak elérni, mert fizetős magánvizsgálaton derült ki a Campylobacter fertőzés és emiatt nem adták ki az adatainkat, de a lényeg az, hogy Járványügyi hatóságilag felszólítanak, hogy az egész család haladéktalanul menjen be az ÁNTSZ-be szarni.
Mondtam, hogy egyrészt onnan jövök, másrészt ez nem úgy megy, hogy haladéktalanul, meg sitty-sutty, mert nekem például most egyáltalán nem kell. Amúgy is örülök, ha 3 naponként megyek. (Oké, ezt nem tudom, miért mondtam, mert ilyen kérdés nem volt.) Továbbá megkérdeztem, hogy ingyenes-e a vizsgálat, mert én (és tágabb családom) hobbiból, vagyis úgy, hogy nincs semmi bajunk, nem szarunk többet pénzért. Azt mondták, csak akkor ingyenes, ha mindenki szerez beutalót. Úgyhogy most gyűjtjük a mintákat, és újabb 5 házidokit kell felkeresnünk beutalóért, vagy ki kell perkálni 15 rugót.
Őrület. Úgy tűnik, már az egész város tud róla. Holnap megyek a bankba ügyet intézni. Ha a személyi igazolványom átnyújtását követően rám kacsintanak és udvariasan megmutatják, merre van a vécé, vagy a kezembe nyomnak egy olyan kis piros edénykét, akkor elkezdek hinni az összeesküvés elméletekben.