Most már nagyon remélem, hogy ez az utolsó látogatásom (és egyben bejegyzésem) volt Campylobacter ügyben, mert elegem volt.
Szóval ma reggel is az
Országos Epidemiológiánál indítottam (anyósom átjött és vigyázott a gyerekekre), ezúttal a saját mintáinkat vittem,
szigorúan személyesen, nem postán. Ott álldogáltunk a sorban, amikor is egy pasi
hűtőtáskával a kezében (nyilván egészségügyis volt) teljesen nyíltan bámulni
kezdett, majd egyértelműen kikezdett velem. Azt mondta mi lenne, ha kávéznánk
egyet a leadás után.
Totál ledöbbentem, kábé 4 éve nem kezdett ki velem senki, mert vagy terhes voltam, vagy egy üvöltő gyerek tartózkodott a társaságomban, úgyhogy ahelyett, hogy kapásból közöltem volna vele, hogy
bocs, de nem, csak annyit sikerült kipréselni magamból, hogy ugye nem gondolja
komolyan, hogy a szarleadó pultnál fogunk ismerkedni. Erre ő közölte, hogy nála
speciel épp vér van, de ha nálam nem, őt az se zavarja. Mondtam, hogy de engem
igen, mert nem tudok szarral a kezemben bájcsevegni, másrészt mint látja, két
doboz van nálam.
Érthetetlen okokból kifolyólag azt gondoltam, hogy ez
hihetetlenül frappáns közlése annak, hogy nem vagyok egyedülálló. Erre azt
mondja a pasi, „miért, nem fért bele egybe?”. Úgy elvörösödtem, mint egy kifőtt
homár, mert céljaimmal ellentétben tökre úgy jött le a dolog, mintha akkora
szarágyú lennék, hogy teleraktam két dobozt is. És még az sem jutott eszembe,
hogy frappánsan rávágjam, hogy „te beszélsz, akinél egy komplett hűtőtáska
van?”, csak annyit makogtam, hogy nem, a másik doboz a férjemé. Mire a pasi –
aki szemmel láthatóan élvezte, hogy így beégtem – tovább folytatta, hogy
esetleg attól tartok-e, hogy a férjemnek mindenhol szeme van? Mondom nem,
pusztán annyit akartam burkoltan a tudomására hozni, hogy nem kávézom, mivel
férjnél vagyok.
Ekkora állat vagyok. Mások a jeggyűrűjüket villogtatják, ha le akarnak
rázni valakit, én a férj „mintáját”. Nagyon gáz, ha csak eszembe jut,
szégyenkezem, de komolyan. És egyben örülök, hogy – ha minden jól megy – soha többé nem kell randiznom, mert mint látjátok, ez nekem nagyon gyatrán menne.
Ui: Nagypapám kb 3 hete teljes apátiába süllyedt és nem kommunikál senkivel, sőt sokszor úgy tűnik, meg sem ért dolgokat és teljes furcsaságokat csinál. (Pl a vércukormérőjével akarta beadni magának az inzulint, stb) Szóval épp most hívott anyukám, hogy ott volt náluk és nagyanyámnak mesélte az egész ÁNTSZ mizériámat, amikor is nagyapám egyszer csak felkelt az ágyból, kijött a nappaliba és hangosan röhögött, teljesen értette a sztorit és a poénokat is. Éljen! Hetek óta ez az első biztató jel! :-))))))