Hippi az ovis szülői értekezleten
2010 június 8. | Szerző: lustanyu |
Úgy gondoltam, a szakadt
gatyáimmal mostanában folyamatosan beégtem, ezért most az ovis szülői
értekezletre igazán kitettem magamért. Csini zöld ruhában mentem, sőt még a
gusztustalan gyógyszandimat is lecseréltem az óvoda előtt egy bokorban egy
trendi magassarkú drapp papucscipőre. Vittem egy zöld lenvászon zakót is,
nehogy a ruha felsőrésze merésznek találtasson, az említett bokorban azt is
magamra rángattam. Lényeg, hogy az öltözékemnek egy hibája volt, a Lilcsi.
Merthogy őt nem tudtam lepasszolni (a férj dokihoz vitte Marcit), ezért
magammal kellett vinnem.
A helyszínen szembesültem
vele, hogy a kábé 35 szülő mind le tudta passzolni kisebb-nagyobb csemetéjét,
egyedül én érkeztem gyerekkel. Szembesültem továbbá azzal, hogy a majd 50
négyzetméteres csoportszoba elején beszélő vezető óvónőből a hátsóbb sorokban
semmit nem hallani, ha a Lilcsi megállás nélkül skandálja mély hangon, hogy
„dadadada”. Ha meg ordít, akkor végképp semmit nem hallani.
Szóval ott ült mindenki
jegyzetfüzettel a kezében iszonyat pici székeken, Lilcsi békésen mászkált
rajtam. Aztán elunta és ordibált. Gondoltam leülök a földre, az mindig bejön.
34 szülő jegyzetelt, egy pedig zöld ruhában ült a földön és mászkált rajta egy
9 hónapos gyerek. A vezető óvónő épp annyit mondott, hogy „szeretettel üdvözlöm
minden új kis csoportos szülőjét, amikor a Lilcsi egy haltalmasat böfögött.
Egyenesen bele az áhítatba. Olyan nagyot, hogy maga is meglepődött és ijedten
nézett körbe a sok hátraforduló kuncogó ember láttán. (A vezető óvónő
természetesen nem röhögött) A böfögést követően az óvónő folytatta a beszédet,
Lilcsi pedig elunta a folyamatos erőfeszítéseket arra vonatkozóan, hogy a
melleimet a szülői munkaközösség elé tárja (pedig egy apuka nagyon várta a
sikert), így abbahagyta a ruhám felső részének lehúzgálását és visítani
kezdett. Természetesen mindenki hátranézett. Gyorsan felkaptam és elkezdtem
rázni a valagát, (mindig beválik), ami viszont járkálással járt, a hülye
magassarkú meg tökre kopogott, úgyhogy gyorsan kiléptem belőle és berúgtam a
sarokba. Be is vált a valagrázás, néhány másodpercre elhallgatott. Mint
kiderült, csak azért, hogy egy újabb hatalmasat böfögjön, de ezúttal
tekintélyes mennyiségű tápszert ki is bukott, ami jó nagyot csattant az óvoda
frissen felmosott padlójára. A babakocsit kinn kellett hagynom, így maximum
hasoncsúszva, a csinos zöld ruhámmal tudtam volna feltörölni a hányást, ezért
inkább csak bocsánatot kérően néztem az óvónőkre.
A Lilcsi miután kiadta a
tápszert magából, egész jó kedvre derült és folytatta a kurjongatást, ami
baromi kínos volt, főleg miután egy anyuka szólt, hogy „elnézést, megismételné
mégegyszer a legfontosabb telefonszámot, mert mindig valami zaj volt, amikor
említette”. (teljesen igaza volt amúgy, baromi idegesítő volt a gyerek)
Hálistennek észrevettem, hogy a hátsó ajtót kinyitották az udvar felé, ezért
gyorsan arra oldalaztam és kitettem az udvarra Lilcsit. Igen, a fehér
harisnyájában és a trendi Mayoral pólójában leraktam a betonra. A testemmel
innentől az udvaron tartózkodtam, a fejemet viszont belógattam a terembe és
hallgattam az óvónőt, közben magamban rimánkodtam, hogy nagyon gyorsan
beszéljen. Lili egész jól elvolt, ott szöszmötölt az immár szürke
harisnyájában, valamit elmélyülten piszkált. Ennek őszintén megörültem, egészen
addig, amíg testhelyzetet nem változtatott és kiderült, hogy egy száradt
galambszart vakargat. Mint egy gepárd, odapattantam, a kezeit leszorítottam,
hogy ne tudja a szájába venni, majd mezítláb körberohantam vele az
óvodaudvaron, hogy bejussak a babakocsinkhoz és lefertőtlenítsem a kezét
(mindig van nálam kézfertőtlenítő). Megnyugodva sétáltam vissza a terem elé az
udvarra, mezítláb, iszonyat dzsuvás talpakkal, kibontott göndörhajjal, izzadt
fejjel, mint egy igazi hippi.
A Lilcsit leraktam egy
padhoz, hogy álldogáljon, én visszadugtam a fejem a terembe és meghallgattam,
hogy vegyünk egy rakás mackógatyát, mert kelleni fog. Mindeközben a csajom
kiszúrta, hogy a betonra krétarajzokat készítettek az ovisok és rástartolt, így
már nemcsak szimplán retkes volt, hanem színesretkes. Úgy döntöttem, eleget
püfölte a narancssárga krétafoltot, kirohantam és felkaptam. Örült nekem, mert
jól megcsapkodta az arcomat, amit én a kedvesség jelének vettem. Csak a
házunkban lévő CBA-s pénztáros döbbentett rá, hogy a szülői értekezlet további
részét intelligensen és elnézően mosolyogva, retkes talppal mezítláb, zöld
ruhában és egy élénk narancssárga csíkkal az arcomon töltöttem.
A szülői értekezlet alatt
még egy futásom volt, amikor Lilcsi egy rosszul sikerült mászási manővernek
köszöhetően pofára esett a betonon, irdatlan ordításba kezdett, én pedig
pánikfejjel jó messzire rohantam vele. Utána már a csoport megbeszélések
zajlottak, a mi csoportunkban a két óvónővel csak 3 szülő társalgott, ebből kettőnek normális arcszíne volt.
Nekem nagyon
szimpatikusak voltak a fiam leendő óvónői. Hogy ők mit gondoltak a narancssárga
fejű hippiről, azt egyelőre nem tudom megsaccolni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Bízunk benne, hogy egy ovis szülőin mindenkinek van gyereke, így nem lepődnek meg egy 9 hónapos lányka viselkedésén. :)))) Hős vagy! :DDD
Jaaajjj, szegénykéim 🙂
Elhiszem,hogy halál ciki volt, de ha egyszer nem tudod hova tenni, muszáj magaddal vinni. Pont ma reggel voltunk AFP vizsgálaton, ahonnan a vérvételt végző hölgy (amúgy szülésznő) 75 percet késett, mert éppen belecsúsztak egy szülésbe, ezért mire odaért, már kb. 20 terhes csaj, meg két idegsokkos kisgyerek várta, akiket a szülők kénytelenek voltak magukkal hozni.Az egyik anyuka ráadásul terheléses cukorra jött, vagyis 75 perc, plusz 2 órát kellett ott töltenie a 2 éves kisfiával.Szerencsére ott volt a férje, aki lefoglalta a kissrácot, de azért szegény nagyon nyűgös lett egy idő után 🙂
Az én férjem még annál is nyűgösebb volt, mert utál várni. Én majdnem feladtam, de mivel mi voltunk az elsők (csoda!!!), éltetett a remény. Sajnos ha nincs hova tenni, ez van, de szerintem az emberek toleránsabbak mint gondolod, persze lehet, hogy magamból indulok ki, de én sosem nézek senkire ferdén, ha sír a gyereke. Viszont amit nem szeretek, ha egy anyuka úgy hívja fel az akármilyen ügyfélszolgálatot, hogy a gyerek ordít…Se az ügyintéző (anno én), se az anyuka nem érti egymást, mindenki ideges lesz, és a síró gyerekétől az anyuka úgysem tud odafigyelni,ezért a fele infó nem marad meg benne.
Nem hiszed el milyen jó az írásod.. 😀
Szó szerint folyt a könnyem a röhögéstől (ez már nem nevetés volt), miközben olvastam.. 😀 A 2 hónapos lányom majdnem felébredt a hahotától.
Ez nagyon jó! Folytasd az írást. 🙂
Nagyon jó írás. Habár nem értem , miért a bokorban kellett átöltözni, otthonról nem lehetett volna a zöld ruhában menni? Talán így érdekesebb.Csak nem hihetőbb.
Később…túl sok a “baleset”, már nem olvastam végig.
Topánka! Olvass és érts!!
A zöld ruha rajta volt, csak a cipőt meg a zakót húzta fel a bokorban.
És igenis ciki lett volna bent az oviban átöltözni, ott a gyerekek szoktak ugyanis.
És ha túl soknak gondolod a “baleseteket” valószínű nincs még gyereked, és nem tudod mire képesek 🙂
Különben meg nem olvastad végig, úgysem jössz már vissza, vagy mégis?
Talán csak bele kellett szólni, h nehogymááá túl sok pozitív hozzászólás jelenjen meg.
Lustanyu!
Tudom h nem kell védőügyvéd :), de ezt nem hagyhattam szó nélkül.
Lustanyu rulez!!!
jól megírtad a sztorit. kár, hogy közben nagyon kiszínezted. az alapsztori is vicces lett volna szerintem, a felturbózás sok.
istenem, engem az se érdekel, ha egy szó se igaz az egészből, folynak a könnyeim a röhögéstől. köszönöm lustanyu! még a stand up-os fiúk is csak ritkán tudnak így megnevettetni mint te a posztjaiddal. írj könyvet könyörgöm!
Bár kiszíneztem volna! 😀 Egyébként szerintem ezt nem kell kiszínezni, teljesen egyértelmű, hogy egy 9 hónapos gyerek nem tud végigülni egy majdnem 1,5 órás szülői értekezletet. Közben mászkál, böfög, elesik, feláll, nyíg, gajdol, keresgél számára érdekes tárgyakat (történetesen galambszart, krétafoltot). Mi van ezen kiszínezni való???? Vagy ez csak nekem természetes? Mert akkor megint elkezdek irigykedni azokra, akiknek olyan jó gyerekük van, hogy el sem tudják képzelni, hogy ez megeshet! :-)))))
Egyébként most döbbentem rá, hogy a fehér harisnya igazából zseniális választás volt, mert most nyugodtan hipózhatom!
Iza: igen, pontosan így volt az átöltözés. 20 perces séta babakocsival az út, semmi kedvem nem volt magassarkúban végigtipegni, a zöld zakóban pedig megsültem volna. 😀 A gyógyszandim pedig jól elfért a babakocsi aljában.
Edina: Egyébként a férj ugyanezt mondja, hogy mivel a szülői értekezleten csak olyanok voltak, akiknek van gyereke, biztosan csak beképzeltem, hogy csúnyán néznek rám. De én mondtam neki, hogy nem is mondtam, hogy csúnyán néztek, mert tényleg nem, ennek ellenére én kínosnak éreztem az egészet…
Most tényleg, minek kell ez a “kiszínezős”, “ilyennemtörténhetmeg” , “kultúrális” fanyalgás? Szerintem senki sem azért olvas blogot, hogy veszettül ellenőrizze a valóságtartalmát/helyesírását vagy ne adj Isten, önkéntes moderátori szerepben felhívja a figyelmet a szerinte csúnya szavakra :))
SZAROK rá hogy igaz vagy nem (úúú leírtam hogy szar) -egyébként szerintem igaz- imádom olvasni. Ez van.
mit szóljunk akkor a csere háziorvosos sztorihoz…?
😉
milyen érdekes, a legutóbbi hsz-em egyszerre elment
egyszer akartam írni egy nagylélegzetvételűt mélytartalommal, az nem ment át, pedig kétszer is nekifutottam
aztán azt gondoltam, majd megírom egyszer ímélben, de még nem szántam rá magam
ja, én nem írtam értékelést a blogra, de talán elmond sokat a kikövetkeztethető nagymúltú olvasási hűség
üdv
Húúú, a háziorvos helyettese sztori SAJNOS szintén nem kamu. És nem is kiszínezés. Kérek egy önként jelentkező VI. kerületi lakost (Szondi utca vonzáskörzetéből) aki ráismert a dokira és lazán megerősít! Gátlástalanul így nyomja. Úgy politizál még a rendelő várótermében is (meglehetősen szélsőséges nézeteket hirdetve), hogy el sem hinnétek! HA valaki esetleg ráismert, csak a monogramját írja meg, megmondom, ő volt-e.
Egyébként tényleg befejezem a magyarázkodást, mert vastagon leszarom, hogy elhiszi-e valaki vagy sem, de ez a hatkeres doki most tényleg érdekel, hogy ráismert-e valaki. 😉
Én imádom Lustanyu történeteit, az előadói stílusát, mindent. Nekem még nincs gyermekem, de biztos vagyok benne, hogy minden, amit ír, a valóságon alapul. Ennyi. Írj sokat, Lustanyu, mert sokan szeretünk olvasni!!! :-))
Szemem előtt láttam a jeleneteket, mert én sok szülői értekezletet végigültem, meggyőződésem szerint feleslegesen, mert a fontos dolgok, amit elmondtak később ott voltak a táblán kiírva. Sokszor feleslegesen húzták az időt, a sok szülő, pedig tűkön ült, mert sietett volna haza.
Mikor olvasni kezdtem még csak gyanakodtam, de aztán teljesen biztos lettem benne, hogy tegnap ugyanazon a szülőin voltunk :D:D:D
A kétkedőknek mondom, hogy a leírtak teljesen fedik a valóságot.
És nem volt szerintem ciki a Lili gagyogása, nyöszögése, szerintem nagyon hősiesen viselte a megpróbáltatásokat a kiscsaj, meg Te is!
(Ti melyik csoportba fogtok járni? Mi a nyuszisba.)
Éljen Szantre! :-)))) Igen, a csoportnévből most már 100%, hogy ugyanazon a szülőin voltunk! Én is a Nyusziba szerettem volna íratni Marcit, de nem vették fel oda, csak a Bóbitába, ami vegyes csoport. De az óvónők szimpatikusak voltak, úgyhogy nem bánom most már. (eleinte tartottam nagyon a vegyes csoporttól)
Ja, és köszi a biztatást, hogy nem voltunk annyira cikik! :-))))
jajistenem, mit kell itt hitetlenkedni, akinek van gyereke, az tudja, hogy bármire, azaz BÁRMIRE képesek elképesztően rövid időn belül, ez egy teljesen reális sztori volt, most kezdjem el sorolni, hogy anno az én két és félévesem effektíve odaszart a pomázi cba küszöbére, amikor az apja elvitte bevásárolni? Történt mindez négyperc oda nemfigyelés, azaz fizetés alatt, és még meg is indokolta, hogy hát azt soha nem mondtuk neki, hogy az utcára nem szabad………ez is elég hihetetlen így utólag, ahogyan az is, hogy másfél évesen felborította az apja 300 kilós motorját, és a haja szála sem görbült, és még mesélhetnék százezer ilyet, a gyerekek ilyenek és kész 🙂 ezért muszáj röhögni tudni az ilyen helyzeteken, istenem, hány szülői értekezletet szívtam így meg, hogy a kicsi tombolt-nyűglődött-arcra esett-szopni akart-kivittem-behoztam, és hány ilyet láttam is, és soha nem bosszankodtam, mert tudtam, ez milyen nehéz, inkább próbáltam segíteni, néha egy táska mélyéről elővarázsolt kulccsomó vagy egyéb érdekes valami akár percekre is lefoglalja a gyereket. :-))))
Szóval maximum riszpekt 🙂
Aki nem hiszi, próbálja ki tolni a babakocsit 20 percen keresztül HŐSÉGBEN!!!!Magassarkúban…nem egy leányálom.Ezért nincs már évek óta nekem, sem magassarkú cipöm.De lesz még, csak nem most.
A másik meg.Én kötelezővé tenném, minden kismamának a blogod olvasását.Nem a szirupos, kismama magazint.Ezt!!Mert ez az élethű leírása a dolgoknak.
Én elhittem, nevettem, szerettem.
Hű, ez ütős volt!
Bennem fel sem merült, hogy ez kiszínezés, felturbózás lenne… Ez a való világ, és akkor még szerencséje vol Lustanyunak, hogy Lilcsi nem kezdett el zsigerből üvölteni a kezdetektől a tömeg láttán, amin nem segít aztán se a seggrázás, se semmi. Vagy nem valakinek a nyakába bukott bele…
Utcai cipőcsere/dezodorozás(!)/fésülködés nálam is mindennapos kisgyerekkel….
Megint szétröhögtem az agyhelyemet. 😀
Drága Lustanyu! Nálunk holnap lesz az újszülői, csupa nagycsalád, egy helyen konkrétan a 6. gyerek kezdi az ovit, ide a rozsdás bökőt, hogy lesz néhány hasonló jelenet – hacsak nem az ablakon fognak beóbégatni a kinn rajcsúrozó nagy ovisok :DDD
Mi lesz a Marci jele? 🙂
Nagyon jó volt megint! Tavaly kb. én is így jártam az első ovis szülőin, azzal a különbséggel, hogy én végig szoptattam a dedet, így szerencsére nem ment sehová és nem nyüszögött, azt meg leszartam, hogy ki nézi… Mondjuk akkor ő még nem tudott mászni, tehát az szerencsére amúgy is elmaradt volna.
Az meg karakter kérdése, hogy ki tud mesélni és ki nem. Van egy barátunk, aki úgy el tudja mondani a dolgokat, amik megestek vele, hogy egy szót sem lódít, mégis mindenki fetreng a röhögéstől. Vagy mondjuk szerelmes mindenki volt már, nem? Mégis csak kevesen írnak róla verset, és nem írnak nagyon mást, mint amit érzünk, mi (a nagy többség) mégsem tudjuk így elmondani. Szóval: lustaanyu szerintem max. annyira színez, hogy tudja, hogyan kell úgy elmondani a történetet, hogy érdekes legyen. Akinek nem tetszik, az miért jön ide és miért olvassa?
Én csak azt nem értem, hogy akinek nem tetszik az miért is olvassa?Lustanyu nem szorul rá, és pláne nem kért tanácsot….azt gondolom, hogy egy valós történet kiszínezése adott esetben irodalmi eszköz és nem más..és egyébként is…sztem minden úgy történt, ahogy le van írva, csak éppen humorosan van tálalva…
És ha egy nap Lustanyu azt írná, hogy meg kellett küzdenie egy csapat aliennel a konyhában? Kit izgat? Ez az ő blogja, és mi találtunk rá, döntöttük úgy, hogy elolvassuk, nem pedig mi kértük meg őt, hogy írja le minden napját, de valósághűen ám! Nem is értem, hogy lehet bárki blogjába belekötni, pláne az alapján, hogy vajon mennyi a valóságtartalma.
Hú lustanyu, ez kemény lehetett.
Amúgy megmaradt benned valami ezek után a tudnivalókból?
Mi a benyomásod Marci ovodájáról?
Unokám vegyes csoportban kezdett, kis-nagycsoport volt. Első évben szuper volt. Mert a nagyok annyit babusgatták őket, hogy az nem igaz. Viszont a következő évben kis-középsővé vált, ahol ők lettek a “nagyok”, na onnantól kezdve utált ovodba járni. Igaz volt más is, de tény, hogy a következő évben másik ovodába került, ahol sima csoportba középső járt, és hát zongorázni lehet a különbséget.
Való igaz: a blog az a műfaj, amit nem kötelező olvasni, ha nem tetszik. És mivel nem irodalomról, hanem sokkal inkább személyes élmények megosztásáról van szó, stilisztikai tanácsokat/kritikát sem ildomos adni. Max. nem teszed be a Kedvencek közé a Böngészőben.
De ez a blog nekem az első a Kedvencek között!!!
Érdekes egyébként ez az igaz-nem igaz kérdés… Egyetértek amúgy Waterlillyvel, Micikével és Arlenevel is. (bár a csapat alien most baromira nem hiányzik a konyhámból :-)))
Chipie: annyira röhögtem, hogy félrenyeltem. Atyavilág és mit csináltatok??? Volt nálatok a szar felszedésére alkalmas felszerelés? Mit csináltak a CBA-sok? :-))) Tényleg bármire képesek. :-)))
Erenya: létra lesz a jele. (elég béna, de csak falevél és létra között lehetett választani)
Farkasokkal táncoló: volt, ami megemaradt és volt, ami nem. :-))) Amíg az udvaron rohangásztam, addig ugye se kép, se hang. De az egyik anyuka itt lakik, jóban vagyunk és ő jegyzetelt. 😉
Egyébként fenntartásaim voltak a vegyes csoporttal, de időközben a Korai Fejlesztőben megvizsgálták Marcit és ők is ezt javasolták. (De ez már egy külön történet…)
Ui: hatkerből senki?
Én elhittem, röhögtem, imádtam!:-)
Teljesen sztenderd viselkedés egy 9 hónapostól!
(Az enyém pl. ki sem bírja 20 percig a babakocsiban – korábban kellett kendő is, most már cipelhetem a motorját is, aztán őt a nyakamban. Na, ezért nincs zöld ruhám és magassarkú cipőm.:-))
Ja, és tegnap ő is odapisilt a CBA közepére:-)))
Írj sokat, akinek nem tetszik, az úgyse jön máskor!
:-))) Ez meredek lehetett. :-))) Nyugi, nem te vagy első, aki gyerekkel ment szülőire. (személyes tapasztalat :-))) )
Én a falevelet választottam volna – Marci elég széplélek hozzá 🙂 de a létrát könnyebb ráhímezni a cuccaira 😀
Mi az, hogy csak két jel közül lehet választani????
Lustanyu, megírtam a fullos sztorit anno, csak erős gyomrúaknak 🙂
http://pompoller.blog.hu/2008/04/18/szar_ugy_2
🙂
ez van.
http://pompoller.blog.hu/2008/04/18/szar_ugy_2
bocsi, ez a jó link, legalábbis remélem 🙂
bocsi, nem megy ez nekem, abba is hagyom 🙂
Jó a link, csak a címsorban a végéről le kell törölni, hogy:
kabbe! Szóval az utolsó 3 karaktert kell letörölni: < b r
Csakhogy tudd a falevél nagyon jó jel!Legalábbis 26 éve még nagyon menő volt,én nagyon szerettem:)
Ahogy a blogodat is:))))Jót nevettem most is.
Falevél vagy létra?
A mi szülőinken a bölcsisek hozták a jeleiket – vagyis a ‘tutibb” jelek már foglaltak voltak. (pöttyös labda, szív, …) Ami maradt abban meg nem volt katicabogár.
Maradt pár amiből választhattam. (létra, lombos fa, hold, vitorlás …)
Végül is lombos fa a jelünk. Egy lányhoz ez mégis jobban illik, mint a létra, zászló vagy a vitorlás.
Enyémgyereknek múlt kedden lett falevél a jele. Lány, és elégedett volt vele. Mondjuk jobban örültem volna a katicának, de azt egy vérmes anyuka vitte a kicsifijának.