3 éves lett

2010 július 19. | Szerző: lustanyu |

Marci 3. szülinapjára tortát prezentáltam. (Remélem itt most minden otthonban felcsendül egy kisebbfajta tapsvihar) Sokáig hezitáltam, hogy mivel szívok jobban, a sütéssel, vagy a vészesen hangosan fogzó Lilcsivel a dögmelegben, a klíma nélküli autónkban a cukrászda felé araszolva, aztán végül meggyőztem magam, hogy úgyis van itthon egy megbontott meggybefőtt, összedobok már egy Feketeerdő tortát.

Kerestem a neten egy receptet, roppant könnyűnek tűnt, kis csokis piskótát megsütni, három részre vágni, jófajta alkohollal meglocsolni, egy liter tejszínt felverni, bekenni, meggyet beszórni, csokiforgácsba hempergetni.

Na mikor a piskótának való tojásfehérjét kemény habbá vertem egy Marci által erősen megtépázott ikeás kézihabverővel,  tudatosult bennem, hogy az én konyhám nem sütésre van berendezve. Nincs egy árva tortaformám se, mi a szarral fogok csokit forgácsolni,  valamint kezdtem erőteljesen aggódni a gépi habverő hiánya miatt. Pedig akkor még az egy liter tejszín előttem volt.

Na amikor azt vertem egyre elviselhetetlenebb alkarfájdalommal és kezdődő ínhüvelygörccsel, akkor eszembe jutott az ezer éve nem látott Timi barátnőm, aki még régen randevúzott egy dán pasival. A Dán depressziós volt, amire olyan gyógyszert szedett, aminek mellékhatásaként a béka segge alá zuhant a libidója. A Timi meg a Dán nagyon egymásba zúgtak és mivel kevés idejük volt együtt, gyorsan ágynak is estek. Másnap hívott a Timi és elmondta, hogy a Dánnál a mutató majdhogynem félhaton állt, ennek megfelelően az együtt töltött szexuális éjszakát úgy képzeljem el, mintha 3 tepsi 8 tojásos piskótamasszát kellett volna egymás után elkészítenie kézi habverővel.

Noha furán perverznek éreztem, hogy kisfiam születésnapi tortájának készítése közben a Timi szexuális életén jár az eszem, a történet mégis kissé feldobta a kínkeserves tejszínverésemet és gondoltam rá, hogy felhívom közben a Timit és elmondom, hogy annak idején – gyér sütési tapasztalatomnak köszönhetően – nem igazán értettem ezt a 3 tepsi 8 tojásos piskóta dolgot, de most már minden tiszta és tökéletesen megértem, hogy otthagyta a Dánt, még épp időben, mert 3 hónap után tutira olyan alkarja lett volna, mint Popeyenak. Aztán mégsem hívtam fel… Egyrészt mert eszembe jutott, hogy Timi nem ezért hagyta ott a Dánt, hanem azért, mert elfelejtette közölni vele, hogy otthon menyasszonya van, másrészt a fémtálban való tejszínverés rohadtul hangos, különösképpen a lábaimba kapaszkodó Lady  Darth Vader hörgésével megspékelve. (Ez a lábat-átkarolva-hörgés most valami új szokása a Lilcsinek, egyáltalán nem nőies, de legalább vicces.) 

Na nem is ez  lényeg, hanem az, hogy nagy nehezen felvertem azt a rohadt tejszínt, miközben kábé nyolcvanszor átfutott az agyamon, hogy nem is olyan rossz az a teszkós csokitorta, még marcipánkutya is ül a tetején, való igaz, hogy beleharapni abba a kutyába eléggé rizikós, különösképpen akkor, ha az ember ragaszkodik a metszőfogaihoz, de optikailag nagyon tuningos.

Aztán valahogy mégis kész lettem a tortával. Ott álltam a konyha közepén, a Lilcsi még mindig a lábamat átkarolva, fejét hátraszegve hörgött (valami olyasmit, hogy hááákíííjúúúú, amit én esküszöm, hogy I kill you-nak lehetett érteni) és valahogy olyan snassznak tűnt az egész. Milyen béna már, hogy van egy torta közepesen keményre összeesett tejszínhabtöltelékkel… és ennyi… (Na meg persze az ajándék, de az nem számít, mert a játékokat általában fél perc alatt felbontja, majd le se szarja.) Gondoltam felkapom a Lilcsit és elugrunk a teszkóba némi partikellékért. Vettem csicsás szívószálakat, meg hepibörzdéj feliratot ( ez utóbbiról azt hazudtam később, hogy az van rá írva, hogy „boldog szülinapot, Marci”), továbbá olyan amerikás partisapkákat, amik csak arra voltak jók, hogy kiderüljön, hogy az egész családom extrém nagyfejű. (Mindenkiéről leszakadt ugyanis a gumipertli, engem szemen is vágott. Ki mást…) A lámpákra szerpentineket aggattam, kifeszítettem a hepibörzdéjt és vártam, hogy anyós meghozza az ünnepeltet, eközben pedig többször közepesen pattogós stílusban megfenyegettem a férjet, hogy ha elkésik a fia születésnapjáról, felveretek vele egy fél liter tejszínt.

Aztán megérkezett az ünnepelt, csillogtak a szemecskék, égtek a gyertyák, énekeltük, hogy Boldog szülinapot, a Lilcsi meg üdvözlésképpen megpróbálta átkarolni és az arcába hörögni, hogy ájkilljúú, de sajnos fellökte és össznépi bömbölve hempergés kerekedett a dologból. Mindeközben az ünnepelt egyre kókadtabb lett. (Kókadtabb, mint a Dán, ami ugye nem túl pozitív) A végén már csak az apja ölében kucorgott és nagy piros foltok jelentek meg a pofiján. Egyre egyértelműbb lett, hogy nincs jól, már a homloka is tűzforró volt, le akart feküdni az ágyába. A férj vele ment, én pedig minden idegszálammal mentem volna, de anyóst kellett szórakoztatnom, aki csak nem akart elmenni, épp a harmadik szelet feketeerdő tortát ette (ami megjegyzem kurva jó lett) a harmadik pohár rozéval kísérve, ezen tevékenysége közben  pedig egyáltalán nem zavarta, hogy a Lili a térdét püföli az asztal alatt és hangosan csettintget a nyelvével némi tortamorzsákért kunyizva. (Amikor nem kapta meg, jött az ájkilljú és a hörgés)

Nagy nehezen elment anyós, az ünnepeltnek még mindig 38,5 fokos láza volt, vagyis a Nurofen szart se használt. Eltüntettem a partikellékeket (a hangulat úgyis totál behalt és idegesítettek azok a szarok),  a férj pedig beült vele egy jófajta hűtőfürdőbe. Kábé 5 perc után az én kis kókatagom elkezdett poénkodni, locspocsolni a vizet és hangosan vihorászni. Úgy ment a láz, mint ahogy jött: egyik pillanatról a másikra. Értetlenül álltam az egész előtt. Aztán amikor másnap reggel meséltem anyának az esetet, ő mondta, hogy én is ilyen voltam. Nem lehetett nekem zsúrt szervezni, mert a nagy izgalomban már az első óra után belázasodtam, hasgörcsöm lett, fostam és befuccsolt a buli. És igaza volt!!! Egyértelműen az izgalomba, a feliratba, a sapkákba, a fújókákba és a nagy felhajtásba betegedett bele a gyerek!

 Mi ebből a tanulság? A partikellékeket kihajítottam és jövőre szigorúan teszkós torta lesz, rajta a kőkemény marcipánkutyával, amit a sérülések elkerülése végett  értelemszerűen nem fogunk megenni, még kevésbé pedig dobálni. (Azért a biztonság kedvéért névnapomra szerintem kérek egy gépi habverőt. )