Hátbatámadás

2010 augusztus 5. | Szerző: lustanyu |

 Nem mentünk a Balatonra a szüleimmel mégsem. Megvitattuk anyával, hogy egyrészt ha mi megyünk a Balatonra, akkor mindig mínusz 20 fok van, másrészt ha a meteorológia szar időt mond, az mindig bejön. B tervként ezért a múlt hetet Egerben töltöttük.

Egyik nap meglepődve tapasztaltuk, hogy 40 percre kisütött a nap, ezért gyorsan csini ruhába bújtunk és lementünk a főtérre galambokat kergetni. (Ez utóbbi tevékenységet természetesen nem én űztem a csini ruhámban, hanem Marci)

 Hazafelé úton épp Lilcsit szórakoztattam azzal, hogy hasbapúztam (szájjal természetesen), amikor irgalmatlan fájdalam hasított a lapockámba. Azt mondtam magamban, hogy ez most vagy egy salétromsav kapszula volt, ami időzítésre felrobbant a bőröm alatt, vagy megcsípett valami. Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben viszonylag kevés UFO-val/titkosügynökkel/orosz kémmel találkoztam, akik salétromsav-kapszulát ültethettek volna a bőröm alá, egyértelmű volt, hogy ez csakis egy rohadék darázs lehetett.

 Szerencsére sikerült nem túlreagálnom a dolgot, ezért ahelyett, hogy ájultan este volna össze, csak „VÁÁÁÁÁ” üvöltés kíséretében előrevetődtem, majd valahol a kézifék környékén padlót érve, a két első ülés közé beékelődve folytattam a visítást, hogy „ROHADTUL FÁJ A HÁTAM”.  Szegény apukám satufékezett, vészvillogót azonnal kirakta, majd miután elmondtam, hogy valószínűleg megcsípett egy darázs, jól lecseszett, hogy a frászt hoztam rá, majdnem karambolozott és azonnal fejezzem be a visítozást. Így is tettem, visításból sziszegésre váltottam, csakhogy nem tudtam magam átadni a maró fájdalom lassú enyhülésének, mert az elkövető nem volt meg. Ott paráztam, hogy valószínűleg az elegánsan bő felsőrészem alatt dong és keresi az alkalmas helyet, hogy újra belémcsípjen. 

Apukám kezdte átérezni a helyzetemet. (Valószínűleg eszébe jutott egykori sajátos lepencei gátfutása, amikor felhúzott a fürdőgatyájával együtt egy darazsat a strandon. Aztán amikor az elkezdte rátetoválni a monogramját a bal heréjére, szegény apámnak előjött rég elfeledett futó múltja, s elszánt, elnyújtott törzsi üvöltés kíséretében ugrálta át a pokrócaikon békésen fasírtot és koviubit zabáló családokat, hogy mihamarabb a budira érjen és letéphesse magáról a gatyáját.)Szóval hirtelen támadt együttérzéstől indíttatva mondta, hogy ez tényleg gáz, úgyhogy szálljak ki és keressük meg a darazsat. Én mondtam, hogy arról szó nem lehet, mert ez egy egyberuha, vagyis ha leveszem, itt fogok állni a négysávos út mentén – leharcolt, ámde kényelmes – bugyiban és melltartóban, mint egy lepattant stoppos ribi, akkor pedig már inkább a darázscsípés általi halál. Ezért a ruhámat magamtól jól eltartva, karomat széttárva és kissé előredőlve, gerincbeteg-madárijesztő pózban rettegve tettem meg a hazafelé utat.

 Otthon kihajtogattam magamat a két gyerekülés közül az autóból, és a lakásba érve az előszobatükörben felfedeztem a tettest, amint békésen riszálja a potrohát a hajamba kapaszkodva, vészesen közel a hátamhoz. Pánikfejjel üvöltöttem anyukámnak:

–         Ott vaaan, látom! Szedd le azonnal!

–         Várjál már, kislányom, én nem látom. Mindjárt hozom a szemüvegemet. – és full higgadtan elkezdte keresni. – Jóska!!! Nem láttad a szemüvegemet??? – kiáltott fel az emeletre apámnak.

–         Anyu, ne csináld már. Itt van a szemét a ruhám tetején, pöcköld már le, basszus.- kezdtem idegeskedni, mert őszintén szólva félek a darazsaktól. 

–         Jól van. Menj ki a házból. – anyám rendíthetetlen nyugalommal terelgetett kifelé. 

–         MIVAN?

–         Menj ki a házból, mert nem akarom, hogy egy dühös darázs itt lebzseljen.

–         Basszus, ez nem lehet igaz. – puffogtam, de kiléptem a házból és ott várakoztam, miközben éreztem, hogy a darázs rámászott a ruhámról a pucér hátamra.

–         ANYAAA, mi a fenét csinálsz már??? . komolyan mondom, hogy totál pánikba estem.

–         Keresek valamit, amivel leüthetem.

–         NE leüsd, hanem pöcköld le a kezeddel.

–         Dehogy pöckölöm! Még az kéne, hogy engem is megcsípjen. Várjál már, ez az újság jó lesz? Nem, az túl puha. És apád papucsa?

–         Amivel a komposztra jár? – kérdeztem megütközve, de aztán rájöttem, hogy akinek egy mindenre elszánt darázs mászkál a hátán, az nem válogathat. – Jó lesz, hozzad már azt a papucsot.

–         Nem jó, mert kutyaszar van az alján. Várjál, itt van a Marci sapkája, mindjárt lehessentem rólad. – és ütött egyet a hátamra. Még egyet. Meg még egyet. Engem már az ideg rántott szét, hogy mit pöcsöl vele ilyen sokáig.

–         Anya, tényleg fel akarod dühíteni még jobban? Hát mit ütlegeled? Hessentsd le a hátamról, ne püföljed.

–         Jól van kislányom, nyugodjál le. Te mondtad, hogy nem érek rá megkeresni a szemüvegemet.- ami igaz, de nem gondoltam, hogy egy tök nagy kalappal nem fogja tudni eltalálni a  kábé 1,2 cm hosszú darazsat.

 A darázs hálistennek megunta a legyezgetést és egyszer csak odébbállt, anyám meg gyorsan összetaposta. Apukám közben elkészített egy calcium pezsgőtablettát. (Biztos ami biztos, mert amikor pár éve mezítláb átszeltem egy focipályát lóhere virágzás kellős közepén és három darázs csípett meg egymás után, triplájára dagadt a szám) De nem lett rá szükség.

 Közben szegény Marci döbbenten figyelte a jelenetet.

–         Anya micsináltál? Miért üvöltöztél?  – kérdezte már az asztalnál ülve ebéd közben.

–         Megcsípett egy darázs, kicsim, és nagyon fájt, azért.

–         De nem azt mondtad, hogy a darázs nem csíp meg csak akkor, ha piszkáljuk? Miért piszkáltad? – tényleg ezt mondtam, mert annyira félt minden bogártól.

–         Nem vettem észre, hogy a hátam mögött van és ahogy hátradőltem, beszorítottam az üléshez. Ezért csípett meg a darázs, mert megijesztettem.

–         Ühümm, ühümm… Micsinál most a darázs?

–         Nem tudom kicsim, mama összetaposta, ott van a földön.

–         Bocsánatot kell kérned tőle.

–         ???

–         Mert beszorítottad. Megijesztetted és még üvöltöztél is. – erre most mi a fenét mondjak? Az tuti, hogy nem fogok bocsánatot kérni a köcsög lapockagyilkostól. 

 Később a férjjel beszéltem telefonon és próbáltam előadni a Nagy Darázs Drámát, amikor a hároméves elkérte tőlem a telefont. 

–         Képzeld apa! Anya megcsípett egy szegény szúnyogot (?), aztán sokáig üvöltözött, és nem is kért bocsánatot tőle. 

Hát így drámázzon az ember. Bezzeg ha a herémet csípte volna meg… Mennyivel könnyebb a férfiaknak. 😉