Na akkor jöjjön az ovi

2010 szeptember 23. | Szerző: lustanyu |

 Már többször nekifogtam ennek az ovi témának, de aztán
valahogy mindig kudarcba fulladt a dolog. Nem megy könnyen, de szerintem ez egy
Marci féle hisztipók esetében várható volt. Az első hét 3 napos volt, akkor még
bejött neki a móka, a sok játék, meg minden, nem volt semmi gáz, egyedül az
volt a gyanús jel, hogy nem volt hajlandó enni egy árva megveszekedett falatot
sem se tízóraira, se ebédre, se uzsonnára. Utána sajnos jött a nátha, ami miatt
a következő hét elejét kihagyta.

Na amikor csütörtökön menni kellett, akkor elszabadult a
pokol. Egész reggeles ordítás, kajasztrájk, lábat átkarolva üvöltős „he hagyj
itt engemet”, „csak még húsz puszit hagy adjak” és társai. Aztán következett
az, hogy már amikor érte mentem, akkor sem örült, mert attól félt, hogy
bármelyik pillanatban visszavihetem. Utána már este sem akart elaludni, mert tudta, hogy ha felébred, oviba kell mennie. De nagyon kitartóak voltunk, a férj
vitte reggelenként, derekasan viselte a szívettépő zokogást.

Aztán jött a teljes hírzárlattal való büntetés. Semmit nem volt hajlandó
elárulni az oviról és ezt egyértelműsítette. „Hiába kérdezel, nem mondok semmit
az oviról neked se, és a pénztáros néninek se. Akkor se, ha túrós buktát
veszel, mert nem szeretem a túrót se, meg a buktát se.” A CBA-ba már köszönés
helyett úgy lépett be, hogy „semmit nem mesélek az oviról”. Bármilyen
módszerrel próbáltunk kiszedni belőle ovival kapcsolatos dolgokat, csak annyit
mondott, hogy barackleves volt ebédre, de nem evett belőle. Először megörültem
az információmorzsának, de amikor másnap és harmadnap is barackleves volt,
kezdett gyanús lenni a dolog. Közben az óvónénik nyugtatgattak, hogy pár percen
belül abbahagyja a bömbölést és játszik, de mivel ezt sosem láttuk, fos volt az
egész. Főleg, mivel elkezdett a nagymamákkal is tök csúnyán viselkedni. Szegény anyósom eljött, hogy vigyázzon rá, amíg én bevásárolok, de olyan egetverő üvöltést rendezett, megtoldva néhány “Én nem akarok mamával maradni” kiáltással,  hogy nem mertem otthagyni. (Nem  csak Marci miatt, hanem azért, mert nagyon megsajnáltam szegény anyósomat, aki a lábát átkarolva ordító Lili feje felől segélykérő, olyan “ugye nem akarsz két üvöltő gyerekkel egyedül hagyni” pillantásokat lövellt felém.)

Aztán tegnap egyszercsak megszólalt Marci az oviból hazafelé ballagva, hogy „Anya, mostantól
Kányádisándornak foglak hívni tégedet.” Mondtam neki, hogy nem szeretnék
Kányádi Sándor lenni, inkább anyának szólítson, mert az a „nevem”. Erre volt
képe emlékeztetni, hogy amikor a múltkor Hercegnőnek akart hívni, azt
megengedtem, pedig az sem a nevem. Na passz! Naná, hogy szívesebben vagyok
Hercegnő, mint Kányádisándor, és próbáltam meggyőzni a gyereket, hogy nem
lehetek Sándor, mert az férfinév és amikor a CBA-ban felém kiabált, hogy „Kányádisándor!
Vehetek egy szívószálast?” akkor végső elkeseredésemben megpróbáltam rábeszélni,
hogy inkább a férjet szólítsa így, de mindhiába, mert nem győzte meg az
érvelésem. Aztán megenyhültem, mert kiderült, hogy Kányádi Sándor egy költő
(tudom, ipari tahó vagyok, hogy nem tudtam) és az oviban tanultak tőle egy
verset, a Jön az ősz címűt, amit el is szavalt. Szóval az volt az ára a
hírzárlat feloldásának, hogy két napig Kányádisándor lettem. (Meg néha a Lili
is.) A férj rohadt jól szórakozott, egész nap vártam az emailt „Kedves Sanyikám!”
megszólítással, de vagy elvesztette a humorérzékét a férj, vagy tényleg rohadt
sok dolga van, de eddig még nem jött semmi.

Ma pedig megvolt az első nap, hogy nem üvöltötte végig az
egész reggelt. Persze ezt is olyan marcisan intézte. Felkelt, megállt a szoba
közepén és még totál csipásan, félálomban, de azért kellőképp drámai
hangsúllyal nagy bejelentést tett: „Anya, ne izguljál. Ma úgy gondolom, hogy
nem fogok hisztériázni. És tudod, miért nem?” „No?”- kérdeztem én teljesen
ledöbbenve. „Mert akarok oviba menni.”
Belül ujjongtunk a férjjel és úgy döntöttem, hogy egy ilyen nyugodt és szép
reggelért szívesen leszek még egy pár napig (max 3) Kányádisándor. De aztán felhívott
a férj, mert az ovi felé félúton kiderült, hogy tegnap az oviban felejtette a
kedvenc pénztárcáját (olyan ez neki, mint másnak az alvós pelus) és tart tőle,
hogy csak azért ment ilyen lelkesen, hogy megtalálja.

Na itt tartunk. Holnap reggel minden kiderül.