Ma reggel 7 óra 56 perckor minden kétséget kizáróan angyalok
vezették a kezemet. Az volt ugyanis, hogy erősen késésben (eltelefonáltam
anyukámmal az időt) kezdtem meg a gyerekek öltöztetését, amikor is a ruhásszekrényt
kinyitva a földre zuhant Marci fekete kordgatyája. Ez még nem annyira angyali
beavatkozásnak tűnik, mint egy túlzsufolt és/vagy rendetlen ruhásszekrénynek,
de még nincs vége. Felvettem a gatyát, mondom ha már így kiesett, rá is adom,
majd öntudatlan állapotban random kihúztam egy pólót, aminek történetesen gallérja volt. Éppen
áthúztam volna a fején a szokásos polárpulcsiját, hogy az udvaron ne fázzon,
amikor ellenállhatatlan belső kényszertől vezérelve meggondoltam magam és egy
sötétkék kárómintás V kivágású pulóvert adtam rá, mondván egyszer-kétszer azért
mehet csinosan is az oviba.
Éppen 8:45-re estünk be az oviba,
mert nem számítottam rá, hogy az autónk az éjszaka folyamán jégheggyé változott,
és nagyon sok idő ment el a vakarászással. Már ott feltűnt egy loholó apuka,
aki futtában valami olyasmit morgott a mobiljába, hogy „ a zzistenit neki”, aztán
mit sem sejtve átöltöztettem a gyereket a trenyájába, amikor kérdezte egy anyuka,
hogy „Marci se szólt, hogy ma ünneplőbe kell jönni?” És elmesélte, hogy ma van
az óvoda születésnapja, aminek a tiszteletére valami táncház lesz 9-től, és az
ő kisfia se szólt, ezért testületileg kellett hazavonulniuk egy ingért az ovi
kapujából és csak az mentette meg attól, hogy a Lilcsi-korú kislányát
babakocsistul újfent fel kelljen cipelnie az x-edik emeletre, hogy pár szomszéd
a ház előtt bagózott és így vállalták a pesztrálást. (Azért a bagózásnak is
vannak jó oldalai, mint látjuk) Először elfogott a pánik, mondván teljességgel kizárt,
hogy 9-re visszaérjek két gyerekkel, meg egy inggel, amikor ránéztem a
kárómintás pulóverre, ami határozottan ünneplősnek tűnt, és mivel csak a póló
gallérja látszott ki, olyan volt, mintha ing lenne alatta. A mackót így gyorsan
lehántottam a gyerekről, visszaöltöztettem a vivős gúnyába, bár erősen
tiltakozott a pulóver ellen (naná, hiszen legalább 32 fok van az oviban), de
meggyőztem, hogy legalább egy kicsit bírja ki, amíg mindenki megjegyzi, hogy
ünneplőben jött, utána nyugodtan vegye le és ropja pólóba, és különben is, ha jövök érte, hozok
Dörmi kismackót. (Fujj, ezért a szénhidráttal lekenyerezésért mérges vagyok
magamra.)
Amikor távoztam, egy anyuka rohant
lélekszakadva az ovi utcjából kifelé. Persze lehet, hogy simán a munkahelyére
rohant, ki tudja. Az mindenesetre biztos, hogy nálunk reggel 7 óra 56 perckor
angyalok voltak a gyerekszobában és talán azt hiszitek, hogy az angyaloknak ilyen csip-csup hülyeségekre nincs idejük, csak nagy csodákra, most láthatjátok, hogy igenis van.
Ennek örömére elcsábultam egy
meggyes-vaníliás párnára, ami a cukrom miatt nem túl jó ötlet, de duplán is
ünnepeltem, egyrészt ugye az isteni beavatkozást, másrészt azt, hogy nagyon
okos emberek feltalálták a Vagothylt, ami szó szerint lerohasztotta a négy
napja a számban lüktetve fájó aftámat, ami miatt minden egyes falatnál a
könnyem csorgott. Azt mondjuk ne kérdezzétek, hogy maga a lerohasztás folyamata
milyen volt, elég ha annyit mondok, hogy majdnem odapisiltem a csempére, de
mindezek ellenére abszolúte megérte. Éljen. (Természetesen senki nem várhatja
el, hogy négy nap után az első fájdalommentes falatom egy teljes kiőrlésű müzli
legyen, totál jogos volt a meggyes párna) Most megyek cukrot mérni, aztán ha szar lesz, nekifogok
tornázni.