Husimaci vs. Foltos Tehén

2010 december 7. | Szerző: lustanyu |

 Már egy csomószor megkaptam egy köremailt, amelyben a mentősök kérik, hogy mentsünk el a mobiltelefonunkban ICE1 és ICE2 és ICE3 néven számokat, hogy in case of emergency tudjanak kit értesíteni.

Eddig ellene voltam, mert nem szerettem volna, ha a férj ICE1 néven villog fel a mobilomon, de a mai nappal elképzelhető, hogy megteszem, bár a dolognak semmi köze nincs a mentősökhöz (remélem nem is lesz soha), viszont ha az ember a Zarában felejti a mobilját, nagyon fontos, hogy az eladókisasszonyok tudják, kit kell értesíteni az eseményről. (És itt meg kell említenem, hogy a zarás eladókisasszonyok nem teszik kapásból zsebre az ember mobilját, hanem megpróbálják visszaadni, amit ezúton is köszönök szépen.)

Az volt, hogy a hidegre Karácsonyra való tekintettel vásárolgattam és miközben azon méláztam, hogy mostanában mennyire elterjedt a Hanukarácsony kifejezés, ami szerintem béna, mert ha már összevonunk, akkor a Harácsony sokkal jobban kifejezné az esemény 21. századi fogyasztói multikulti lényegét (bár el kell ismernem, hogy kifejezetten illúzióromboló), hirtelen úgy döntöttem, hogy akár magamnak is összeharácsolhatnék egy jófajta szürke szoknyát. Hát így kerültem én a Zarába, ami bárkivel megeshet, még olyannal is, aki azt kamuzta a férjének, hogy a DM-be, vagy hasonlóba ment tejfehérje-mentes babakajáért.

Aztán a szürke szoknya több, mint borzalmasnak bizonyult, gyorsan lehántottam a fejemen keresztül, visszarántottam a farmeromat amit egyébként nem vettem le, csak letoltam a térdemig (emiatt esett ki a zsebéből a mobil) és rohantam a babakajáért, majd egy másik drogériában csatlakoztam a férjhez.

Egyszer csak csöngött a férj telefonja, ő pedig nagyon sokáig nézegette, meg engem is, de én ebből alig érzékeltem valamit, mert mindeközben ártatlan pofával mászkáltam körbe és különböző alapozókat kentem az arcomra, így csak annyit vettem észre, hogy a férj rohadtul csúnyán néz rám, megráncigálja a kabátomat és tagoltan, hogy jól halljam azt mondja a telefonba, hogy „Igen, én vagyok a Husimaci.” (Természetesen nem ez volt az igazi becenév, mert annyira nem fogom kiadni a férjet, hogy azt is leírjam, de nem volt kevésbé ciki.) Baromira nem értettem az egészet, hogy miért mondja a férj a telefonba a kettőnk privát kapcsolatában használatos elnevezését, de nem is nagyon tudtam koncentrálni, mert el voltam foglalva azzal, hogy a sok különböző árnyalatú alapozó miatt úgy nézek ki, mint egy foltos tehén. Miközben a képemet dörgöltem láttam, hogy egyre pengébb a férj szája, egyre dühösebben néz rám és olyanokat mond, hogy „Máris megyek”, meg „Azonnal ott vagyok”, mialatt megfogta a karomat és azonmód foltosan kiráncigált az üzletből.

Bementünk a Zarába, a férj egyből odament a pénztárhoz és mondta, hogy az előbb értesítették, hogy a felesége itt hagyta a telefonját, azt jöttünk átvenni. De az ott lévő kisasszonynak halvány fogalma sem volt róla, ezért elkezdett kérdezősködni a kollégáktól, mi pedig jól hallhattuk, hogy a másik eladócsaj félig röhögve valami olyasmit mondott, hogy „Ja igen! A Husimaci.” Szerencsére a férjnek van humorérzéke, ezért jó hangosan mondta, hogy „Husimaci vagyok és a feleségem telefonjáért jöttem.” Mire szinte mindenki röhögött, aki tudott az esetről, visszaadták a telefonomat és elmagyarázták, hogy sokáig gondolkoztak, hogy kit hívjanak fel, mert a híváslistában volt „Anya” elnevezésű is, de aztán mégis a Husimaci mellett döntöttek, mert látták, hogy azt alig pár perce hívtam. Alig győztem hálálkodni (tényleg kurva rendes dolog volt, hogy visszaadták), és rohadtul féltem, hogy mit fogok én ezért kapni a férjtől, de ő csak annyit mondott, hogy „ugye nem kell mondanom semmit?” Ami még rosszabb volt, mint egy lecseszés, mert a lecseszésnél tudtam volna replikázni… Így meg csak összehúztam magam kicsire és némán ballagtam mellette a kocsi felé, a nagy izgalmak következtében teljesen elfeledkezve arról, hogy öt különböző színben pompázik a képem. (Ami egyébként azért van, mert a képzeletemben sokkal barnább a bőröm, mint valójában, ezért öt különféle sötétségű izét kenek magamra, mire kiderül, hogy még mindig a legvilágosabb a jó)

Aztán már az autóban ülve észrevettem és a férjre kiáltottam, hogy miért nem szólt, hogy úgy mászkálok, mint egy foltos tehén? Erre elröhögte magát, elővette a mobilját és átírta benne a nevemet Foltos Tehénre. Azt állítja, hogy bemegy a munkahelyemre és az elnökségen fogja elhagyni… Persze csak blöff, mert valójában még viccből sem lenne képes elhagyni a telefonját, annyira össze vannak nőve, mindenesetre roppantul idegesít, hogy az eddigi kedves becenevem helyett a férj telefonja mostantól azt fogja mondani jó hangosan valahányszor én hívom, hogy Foltos Tehén. Angolos kiejtéssel. Akkor inkább leszek ICE2, el is küldöm neki azt a köremailt, bár inkább mégse, mert a férj nagyon utálja a hoaxokat.