Marci: Anya, azt hiszem a Jézuska hazudott a rómaiaknak, amikor azt mondta, hogy ő Isten fia, mert az ő apukája József volt. Igaz?
Én: Hát… öööö…. (bevallom nem voltam felkészülve, hogy előadást tarsak egy háromévesnek a szűznemzésről… meg ha őszinte akarok lenni, nem is értem igazán)
Marci: Nem baj. A lényeg az, hogy az Istenke végül leszedte a keresztről. József meg közben csak vacsorázott. (Azt hiszem itt valami képzavar keletkezhetett a fejében az apostolokkal)
Én: Kicsim, a papával templomban voltatok?
Marci: Igen. De hogy jön ez most ide?
Más…
Én (zengő alt hangon): Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádihegedűvel.
Marci (hosszas töprengést követően): Elég buta ez a magyar gyerek. Inkább egy orvosi felszerelést kellett volna elővennie és beragasztani a szegény gólya lábát.
Én: (hosszas előadás a muzsika gyógyító erejéről)
Marci: inkább mégis a doktorbácsihoz kellett volna vinni.
Én: igazad van kicsim. Vagy doktorbácsihoz kellett volna vinni, vagy anyának szólni.
Az az igazság, hogy a Lili következő szemre/fejre/orra esésének alkalmával jobban szeretném, ha nem a játékdobját vagy játékfurulyáját venné elő, hanem nekem szólna. Na nem mintha attól félnék, hogy nem veszem észre, hogy elesett a Lili, hiszen úgy visít, mint egy malac, de el tudjátok mindezt képzelni dobkísérettel??? Szó nem lehet róla.
Arról nem is beszélve, hogy a gyerek most emiatt a hülye dal miatt állatkínzó köcsögöknek tartja a török gyerekeket. (Szóval a dal még rasszista is) Legalábbis a múltkori “Anya, a Lili már megint olyan rossz, mint egy török!” felkiáltásából ezt vettem ki. És én még amiatt paráztam, hogy a Quimby dalok, amiket mostanában egyfolytában hallgatni akar (csak a nagybőgő miatt) rossz hatással lesznek rá. A gyerekdalok veszélyesek csak igazán…