Hogyan lett Mercutioból Leoncio úr?
2011 január 24. | Szerző: lustanyu |
Úgy kezdődött, hogy a férjtől Rómeó és Júlia musical jegyeket kaptam Karácsonyra. Ráhangolódás végett megnéztem a youtube-on a Lehetsz király színpadi változatát, a 3,5 éves pedig teljesen lenyűgözött állapotba került. Először csak újra és újra meg kellett néznünk. Utána a „klipben” szereplő három férfiúról minden háttér információt el kellett mesélnem, a vége pedig az lett, hogy átlag napi hatvanszor elő is adtuk.
Marci direktor osztotta a szerepeket, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Benvolio (Lili) figyelmét elég gyakran elterelte a darabról a formabedobós bödönje, ezért Marci kénytelen volt egyszerre két szerepet is eljátszani. Én sztenderd Rómeó lettem a végére. (Naná, hogy mindig nekem jut a legszarabb szerep. Képtelen vagyok megérteni Júliát, én egyértelműen Mercutioba zúgtam volna bele… Persze hozzá se mentem volna feleségül másnap, pláne nem nyírom ki magam kétszer, pláne nem 14 évesen, de ebbe most nem is megyek bele, mert a férj szerint túlságosan földhözragadt vagyok én a színházhoz.)
Szóval rendületlenül szólt nálunk a Lehetsz király, amelynek van egy olyan része, hogy Mercutio leugrik egy emelvényről. Na, ez nem sikerült az én Marcimnak tegnap negyvennegyedjére: oltári bőgés lett a vége, és egy megdagadt lábfej. Pont Egerben voltunk, úgyhogy gyorsan indulás vissza (naná, hogy az autópályán is kifogtunk egy helikopteres mentést és kerek egy órát vesztegeltünk mozdulatlanul, miközben a férjjel felváltva tartottunk a kis sérült lábát, mert lógatva fájt neki), a férj kidobott minket Lilivel a lakásnál és már vitte is Marcit a balesetire.
Ott kiderült, hogy valószínűleg a házi Mercutionak eltört a nagylábujja, úgyhogy ideiglenesen fekvőgipszet kapott. Nagy az esély rá, hogy csütörtökig komoly idegrendszeri károsodást fogok szenvedni, még az is lehet, hogy visszafordíthatatlant. A lábtörött-fekvőgipszes-náthás Marci ugyanis iszonyatos. Természetesen azonnal megszereztem a Verdákat, meg egy pár más mesefilmet (bocsánat, Vekerdy Tamás), de leszarja. Halálosan unatkozik, már elunta a mesélésemet, rajzolgatni nem tudok vele órákig, mert a Lili kiakad, úgyhogy egyetlen szórakozása, hogy ugráltasson: Anya, hozz zsebkendőt, fújd ki az orrom, vigyél ki Wc-re, vigyél be a szobámba, hozzál ki a szobámból, kérek egy könyvet, de mégsem ezt, vigyél az asztalhoz, hozzál ceruzát, inkább gyurmát, most meg teát, stb…
Egyértelműen lecsengett a Rómeó és Júlia és egy teljesen más darab kezdődött, amelyben én vagyok Isaura, ő pedig Leoncio úr, de pechje van, mert nálunk ez a sorozat tutira nem fog megélni 167 részt (bár az jól esne, ha esetleg gyűjtenétek a felszabadításomra), ugyanis én egy köcsög, lázadó Isaura vagyok. Így miután negyedjére sem felet meg az az Anna Peti Gergő, amit kihoztam, közöltem vele, hogy itt az ideje némi karizom-fejlesztésnek, kússzon oda a könyvespolchoz és válassza ki, amelyiket akarja. Leoncio nem számított a lázadásra, így ahelyett, hogy korbáccsal végigvágott volna hatszor a hátamon, döbbenetében szépen térdre ereszkedett és elkacsázott a könyvéért. Na tessék, megy ez szépen. (Különben is mondta a doki, hogy nem kell ám neki feküdni, csak ne álljon rá a gipszére)
Csütörtökön megyünk vissza újabb röntgenre, mert a tegnapin nem látszott tutira, hogy valóban törés-e. Drukkoljatok, mert ha eltört, 3-4 hét a teljes gyógyulás. Nos, akkor tényleg kezdhettek gyűjteni a felszabadításomra. J
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Igaz a mondás: Csak egy férfi beteg ne legyen 😀
Jobbulást Marcinak, Neked pedig kitartás, ne hagyd magad 😉
Leoncio, Isaura meg a korbács, jobb vagy mint Fable fénykorában!!!! Hol az a számlaszám, rögvest utalok…
Sziasztok
Jobbulást a kis direktornak!
Anyucijának pedig kitartás és ideiglenes jelleggel kötélidegeket kívánok!!
Veletek is mindig történik valami 😀
Természetesen számíthatsz drukkjaimra!!!!
Mély együttérzésem, de lehetne rosszabb is. Férjemnek három gyerek mellett (legkisebb 14 hónapos volt) sikerült egy Achilles ín szakadást elszenvednie, 10 hét fekvőgipsszel. Sosem felejtem el, milyen arcot vágott, és milyen kifejezéseket használt, mikor a legkisebbik plasztik könyvének lapján megcsúszott a mankója.
Fel a fejjel! 🙂
Ne haragudj, Kata, átérzem a helyzet komolyságát, de szó szerint a könnyeim potyognak még mindig a röhögéstől. Az Isaura-életérzést néha én is megtapasztalom, de nem tudtam volna így szavakba önteni. 🙂
Respect, respect, respect. 😀
Jobbulást Marcinak és acélidegeket neked!
Szia!Én most először írok, pár napja kaptam a linket a fészbukkon, beleolvastam, majd el, olyannyira, hogy az én sajátbejáratúférjem már nehezményezte, hogy semmi nem érdekel, csak olvasok.(Jelzem,máskor meg könyörög,hogy ne őt nyaggassam, találjak magamnak vmi elfoglaltságot.Bánatára ezt a neten találtam meg, így kimaradt a szokásos esti Machopókere:D) Szóval gratula a bloghoz,én még sose olvastam el másét,csak a nővéremét,de az kötelező,napi 5x felhív,hogy legalább én kommenteljek!
Ahogy olvastam a történeteidet, egy az egyben magamra ismertem, bár én még csak 6hónapos mami vagyok,mégis…Kata vagyok,esetlen,jelentősen változó fenékméretekkel (sajnos nem csökkenő).
Szóval csak meg szeretném köszönni azt a rengeteg röhögőgörcsöt,amit okoztál, igazán rám fért. És jelzem (mint magyartanár!),hogy a K.É nincs megerőszakolva,sőt, kell neki az életszagú frissítés,és a legnagyobbak is a legszebb formában káromkodtak.
Marcikának jobbulást,neked meg kitartás!
Ha kell sok-sok mesefilm,szólj,megoldjuk! (Az én sajátbejáratúm ugyanis kb 5 éve gyűjti a mesefilmeket, mondván, ha majd egyszer gyerek lesz…persze most még ő nézi őket, minőségellenőrzés címén)
Lelkesen várjom a kövit!
Kedves Lustanyu, én is mindig Mercutiot választottam volna Rómeó helyett, Rómeó nekem mindig olyan kis semmi, “se hal, se hús”-nak tűnt, remélem, William megbocsát:)
Egészen addig Mercutiót tartottam jobb pasinak, amíg nem született meg a Rómeó és Júlia musical Dolhai Attilával a főszerepben:) Na, mondom, ha ilyen volt Rómeó, akkor mégiscsak át kell értékelnem az eddigi vonzódásomat:)
Hasonló jutott eszembe vasárnap este is, mikor megnéztem az Attila, isten ostorát az RTL-en. Én soha életemben nem képzeltem a hun Attilát férfinak, csak egy megtanulandó tananyagnak:) Erre fel eljátsszatják a világ egyik legvonzóbb pasijával, akibe minden nő rögtön beleszeret:) Árpád atyánkkal ugyanez volt a helyzet, róla sem jutott eszembe soha, hogy férfi volt, amíg nem jött Franco Nero az igéző kék szemeivel:)
Marcinak jobbulást, neked meg sok türelmet 🙂
Drukkolunk nagyon!!! Neked meg kitartás! Marcus tényleg ‘igazi’ férfi a javából!
Szia Lustanyu!
Megint nagyot nevettem… köszönöm!! Négy gyermeket neveltem, nevelek és teljességgel megértelek Téged. Nem túl régen találtam meg a blogod (nem vagyok egy nagy netes), de azóta rendszeresen visszajárok… hazafelé pedig kinyomtatva elolvastam az összes eddigit, aztán az énédesférjem megtalálta és elkezdte olvasni… Nagyon jókat derült rajta és megjegyezte csendesen a maga módján: “A fenébe ennyire kiismerhetőek vagyunk??”
Régebben nagyon “más” voltam, fontos volt a lakás, a rend, a tisztaság. Ahogy jöttek a gyerekek egyre inkább háttérbe szorult és egy fontos dolog volt, az éppen aktuális icurka-picurka igényei és a nagyobbak kívánságai. Aztán szépen átértékeltem az életünket, mielőtt még megzakkantam volna, s igaz most nem lehet minden pillanatban a konyhakőröl enni, de rend van (amennyire lehet) és tisztaság – egészen másnap reggelig, míg fel nem ébrednek… 😀 Aztán ahogy nőnek ezek a dolgok hamar változnak és a rendetlenség, trehányság korlátozódik a saját kis birodalmukra – azt meg nem kell naponta rendbe tenni, elég ha becsukod az ajtót!!
Kívánok neked sok kitartást és lelkierőt a beteg Marcihoz (tényleg nincs rosszabb egy beteg pasinál!! ;-)) és nagyon sok örömet a kicsikben, mert hidd el ŐK mindennél fontosabbak – most és később is!
Kitartást! Mi jártunk úgy, hogy a második röntgen már nem mutatta a törést, le is vették. De jobb beteg volt a kisfiam. Igaz kisebb is volt 🙂
Két életmentőt hadd ajánjak, az én legkisebbem sem néz mesét, kivéve a Teletubbiest, ami egy agyhalál a felnőttnek, de valami van benne, amit szeretnek. Mindig elgondolkozok rajta, hogy vajon minden forgatási nap után merev részegre isszák-e magukat a beöltözött emberek, vagy mindig váltják a színészt…
A másik a http://www.uptoten.com, azon belül is boowa és Kwala. Érdemes a dalocskákkal kezdeni. Ez kevésbé lélekölő, bár hosszútávon erre sem vállalok garanciát. 🙂
Hjaj, ismét könnyesre röhögtem magam… 😀
Enyim gyerek lábujjtörés nélkül is egész nap tud ugráltatni, van, hogy egész nap csak azt hallom, hogy “Anya!!!” vég nélkül… A legidegesítőbb az, ha semmit se akar, csak l’art pour l’art anyázik… Szóval kitartás, Isaura!
Na azééé a nőket sem kell félteni, ha betegek…
tudom… három lányom van… és a negyedik feleségnél tartok…
amikor egy óra leforgása alatt “csak” tizenhatszor hallom: fáj a fejem (fogam, torkom, lábam, kezem, hajam… stb.)… és a vége felé nem reagálok (immunizáció)… akkor sértődés van…
pedig akkor is bólintottam szivem!… tuti… a feltételes reflexem müxik :)))…
de mit tudok tenni?… azon kívül, hogy megkérdezem: vettél-e be fájdalomcsillapítót, egy kanál mézet, bekented feketenadálytő-krémmel? (pedig mondtam vagy ötször… és még vettem is neked!)… voltál-e dokinál? (és mit mondott?)….
mi tudok tenni, ha a megmaszírozható részeket már zsibbadásig maszíroztam… de még mindig fááááj….
lehet, kivétel vagyok… de engem úgy neveltek, hogy ne hagyjam el magam (kemény volt mutti… meg fater is)…
én 40 fokos lázzal simán elmegyek dolgozni, és csak akkor panaszkodom, amikor már tényleg gáz van (akkor már mentőorvos kell)…
TI ANYÁK… igen… nagybetűvel… ti rontjátok el a fiaitokat… ti csináltok belőlük kényeskedő (és anyát terrorizáló) nyamvadt férfiakat… akiket aztán lehet szidni…
hogy egy 20 éves pasinak az anyja vágja le a körmeit, mert képtelen rá… egyértelműen nevelési hiba…
SZERESSÉTEK a gyerekeiteket (akár fiú, akár lány)… de ne engedjétek a fejetekre nőni őket…
szeressétek őket… és segítsétek mindenben… de a túlzott féltés és gondoskodás nyamvadt felnőttet eredményez…
vigyázzatok rá… de engedjétek őket időnként pofára esni… mert, ha nem tanulják meg milyen az, akkor… amikor már nem lesztek… belehalnak egy kisebb esésbe…
ragozhatnám…
egy tény.. az elpuhult nemzedékért, az anyámasszony katonáiért bizony az anyák a felelősek elsősorban…
steev, azért a te hozzállásod a lányaid, feleségeid bajaihoz sem épp kemény nevelést takar, innentől talán kissé álszent dolog az anyák elsődleges felelősségét hangsúlyozni a puhány nemzedékekért.
Azóta számtalanszor kritizálják a korábbi generációk (pl. szüleinké) szülői teljesítményét, keménységével, ridegségével együtt, mert ha megnézed, valóban felnőttünk, de hogyan, mennyi az öngyilkos, depressziós, tehetetlen.. persze nem is lehet különböző korokat ilyen szempontból összehasonlítani, de engedd meg, hogy mégis megtegyem, ha már te is megtetted..
Azért talán kicsit már megtapasztaltál annyit közvetve az anyaságból, hogy lásd, nem olyan könnyű egyszerre megfelelni a saját, a társadalom, az ítélkező pasik, a nagyokos szakemberek elvárásainak, és pesze úgyis lesz valaki, akinek más a véleménye, és nem is átallja közölni ezt..
steev, hát, az én gyerekem inkább dőljön ágynak 37.2-vel, de ne váljon el négyszer…
Bocs Lustanyu, ez most kijött. Nem bírom ezt a típusú csakéntudomatutit észosztást.
Hű, Lola, ez jól esett! ;D Ja, és inkább dőljön ágynak 37.2 vel, mint muttinak “becézzen”. Ja, és Steev, van más írásjel is, nem csak a …. És inkább ne ragozd, jobban jár mindenki! TE APA!
Jaj, bocsánat, hogy férfi létemre meg mertem szólalni, egy anyablogban…
(csak azért olvasom, mert fantasztikusan jól ír a szerző, Lustaanyu)
Egyébként tényleg apa vagyok. 5 saját és 2 nevelt gyerekkel (4 lány, és 3 fiú)…
Nem mellékesen megjegyezném, hogy apa létemre két évig egyedül neveltem három gyereket, mert az első és a második feleségem is lelépett, a gyerekeket nálam hagyva…
Tehát van némi tapasztalatom gyereknevelés ügyben.
Nem, tényleg nem neveltem őket keményen, de azt sem hagytam, hogy a kelleténél jobban elhagyják magukat.
A feleségeimet nem én neveltem… nem is akartam őket nevelni soha… bezzeg ők engem… hajaj :))))
még valami…
“csak” háromszor váltam, nem négyszer…
anyám sváb származásu, ott így becézik anyukát…
ha meg így írok… akkor így írok… nekem így tetszik :)))…
Most biztos kizárnának néhány fórumról, innen talán nem,de azt hiszem, hogy ez megint nem fekete-fehér kérdés, és nincs egyértelmű megoldás, hogy hogyan kell bánni egy töröttlábú, beteg 3,5 évessel. Szerintem nem keménykedés kell nekik ilyenkor, hanem szeretet, és majd edzeni lehet őket később is. És ez nem anya-,vagy apafüggő. Nem szeretem az ennyire sarkított dolgokat és véleményeket, amikor vki ex catedra kijelent egy nagy igazságot. A ma rohangáló lányfiúk, akikről ránézésre meg sem tudod állapítani,hogy milyen neműek, szerintem nem azért lettek ilyenek, mert az anyjuk (vagy esetleg az apjuk) kiszolgálta őket 3ésfél évesen. Ennek okait a médiában, az animék világában, az EMOban kell keresni, de ez egy másik téma. A gondoskodás szerintem még senkinek nem torzította el a lelkét.
Bocsánat, hogy nem idevaló beírással rontom a blog színvonalát, de :
Kedves Steev!
Ha háromszor rosszul választ valaki “egy életre szóló” társat, akkor könnyen lehet, hogy másban, pl. gyereknevelésben sem tévedhetetlen.
Még csak annyit. Spártában is 7 éves korukban választották el a fiúkat az anyjuk szoknyája mellől. Addig hivatalosan is lehetett őket babusgatni! Úgyhogy Lustanyu még van egy kis időd!:D
Fiúk, lányok,
ez itt nem a személyeskedés, észosztás, sárdobálás, ki tud kígyót-békát messzebb dobni fóruma, mindenki a Kata eszméletlen karikatúra-stílusa miatt jár ide. Ne vegyetek már minden szót készpénznek!
Imádom a stílusod,szeretem nagyon a humorod.Kicsit ugyan sajnálom,hogy mióta “ELKATÁSODTÁL” kicsit visszafogottabbak lettek az írásaid.hiányzik néha az arctalan Lustaanyu,de azért még így is könnyesre röhögöm magam tőled.
steev, szíven ütött, amit írtál… (három pont):))
ááá, szóval így kell hsz-t küldeni!
Oké, ugyanis az előbb a hosszabb hsz-em elszállt.
Szóval steev, sok igazság van abban, amit írsz. Az én fiam se tud még körmöt vágni, pedig már 2 fejjel magasabb, mint én. Viszont olyan “jó beteg”, hogy szó nélkül tűri a megpróbáltatásokat, ellentétben a királylány húgával. Köszönöm a véleményedet, máskor se rejtsd véka alá.
Steev, ez a te véleményed, nincs ezzel baj.
Szívesen olvasnám a blogodat, megoszthatnád a tapasztalataidat.
Az “én tökéletes vagyok, de felpukkadok rögtön, ha nem mindenki így látja, pedig tudnátok mennyit tettem le az asztalra, stb.” viszont ne sugározzon belőled, inkább légy szórakoztató, lendületes, a szleng használata mellett is élvezhető író.
Ui.: légy szíves ne menj dolgozni 40 fokos lázzal, mert megfertőzöd a többieket és azok hazaviszik a gyerekeiknek!
Szervusz!
Engem nem csak az bántott Steev hozzászólásában amit írt, hanem az is, hogy hogyan tette. Ráadásul ironikus megjegyzése, miszerint “Jaj, bocsánat, hogy férfi létemre meg mertem szólalni, egy anyablogban…” – félreértés. Ez véleményem szerint nem topik, hanem blog. Lustanyu blogja. Ha valaki hozzászól, eddig ehhez szólt hozzá. Ha pedig valami másról akart véleményt nyilvánítani, azt nem itt tette, hanem esetleg nyitott egy topikot az adott témáról. Steevnek javasolnám pl. “Mit lehet még ráverni a mai anyákra”, mert a történelem során soha ilyen pocsék nők és anyák nem voltak, és ők – azaz mi, velem együtt – vagyunk okai a sarki jég olvadásától a kutyapiszokig. Szerintem mindnyájan ismerjük azt az irományt, hogy mindenképpen rossz anya vagy: ha felveszed ha nem, ha hordozod ha nem, ha szoptatod ha nem. Miért kell általánosan fikázni a mai anyákat minden téren, bármiért?
És be kell valljam, rosszul esett Riella hozzászólása is, hogy a mai anyák a lakás rendben tartása helyett a neten lógnak. “Van, amit nem ertek miert olyan nehez a lakäsban levö käosztol megszabadulni,de en mär az anyukäd koruakhoz tartozom, kiknek nem adatott meg az internet viläga,igy mig a gyerek szunnyadt, addig takaritottunk,”
Nem lehetne visszatérni a régi, ezeréves kerékvágásba? Olvassuk Lustanyu blogját, és élvezzük. Ha pedig hozzászólunk, építő jelleggel tesszük, mint ahogy eddig is, és nem mászunk bele egymás lelkébe.
Folyamatos zúgolvasó vagyok, csak azért írok most, mert úgy látom, felbillent a mérleg, és tennék egy picit a másik serpenyőbe: én jót nevettem Steev kommentjén, mert igen, van ez a jelenség is! És van bőven anya, aki a neten többet lóg, mint amennyit a gyerekével van, ne mondjátok, h nincs így, és sokaknál a káosz állandósult, mert divat leszólni, aki házirobotol, pedig a káosz és a patikatisztaság között még sok árnyalat van.
Mondom ezt én, aki itthon Gyeden és utálom a házimunkát (de a káoszt is!), és az én férjem is nagyon ki tud feküdni egy kis náthától, ami nekem meg se kottyan.
És mindig az az érzésem, h a sok hőzöngő mind Imre… (ti: “Aki meg nem Imre, ne legyen falába.”) Én egyáltalán nem vettem magamra amit írt.
Nagyon aranyos írás.. de minek egy lehetséges törött nagylábujjra fekvőgipszet felrakni?! Biztos jól értetted,hogy csak nagylábujjra gondoltak?
A másik,hogy fekvőgipsszel a kúszás is terhelést jelent,mert leteszi. Inkább ugráljon, kis segítséggel.
Hameg tényleg törött nagylábujj miatt fekvőgipszelték, akkor gyorsan keress egy másik orvost.
Jobbulást és szépeket.
Steeve-nek egy gondolat még: a gyerkeket ideális esetben nem az anyák, hanem az anyák ÉS az apák rontják el. (Sőt, lányok esetében inkább az apák, de ez egy más kérdés.) Ha a gyereket csak az anyának van esélye elrontani, vagy épp nem elrontani, ott már rég komoly a baj.
Az apáknak általában nagyobb szerepvállalást kéne tenni a gyereknevelés terén, de sajnos az ezzel járó feladatok és felelősség elől a többség menekül (tisztelet a kivételnek, aki önként vállal, vagy -a hogy Te – belekényszeül a vállalásba), és aztán még veszi a bátorságot, ítélkezik.
Egyetértek, hogy sok az elkényeztetett gyerek, akiből élhetetlen felnőtt lesz, de talán ha az apák levennének némi ilyen irányú terhet az anyák válláról az elvárások puszta hangoztatás helyett, és ők is belefolynának jobban a nevelésbe (jobban” – a szó szoros és átvitt értelmében), akkor talán “menthető” lenne a helyzet. Lehet, hogy egyszer a párommal nyittatok egy apaiskolát, hogy a sok “kritikus” apát megtanítsa konstruktív szülőnek lenni.
Sziasztok!
Nem nagyon akartam allast foglalni a temaban, mert egyreszt nem ezert jarok ide, masreszt latom, hogy a “vita” mar regebbi keletü.
Ami miatt megis irok az az, hogy jo volt olvasni Steve velemenyet! En sem ereztem bantonak- söt 🙂 A masszirozos, “hisztizös” jelenetnel azt gondoltam, hogy “He, ez a pasi spion es belat a hetköznapjainkba?!” Mert valljuk be, mi nök neha elvarjuk eletünk parjatol, hogy gyogyirt talaljon akkor, amikor mi magunk sem tudjuk eppen, hogy mi bajunk is van 🙂
Mas kerdes, hogy tenyleg nem csak az anyak “rontjak el” a csemeteket. A parom gyermekei mindket reszröl azt tehetik, amit akarnak- a szülök talan a “gyereknevelesben” ertettek egyedül egyet a hazassag alatt. Engedekenyek, nem akarnak megtagadni semmit a gyerekektöl. Hogy ennek mi a következmenye, arra inkabb nem ternek ki. Lenyeg az, hogy engem mas ertekrendek szerint neveltek es emiatt sokszor kerülök összetüzesbe a parommal… 🙁
Viszont ami a lenyeg: jo volt egy ferfi hozzazsolasat is olvasni- igy talan kicsit jobban megertem, hogy miert nem akarja a kedves masfel ora utan tovabb masszirozni a hatam 😀
Lustanyu blogja pedig a mai napig csillagos ötös nalam