Úgy kezdődött, hogy a férjtől Rómeó és Júlia musical jegyeket kaptam Karácsonyra. Ráhangolódás végett megnéztem a youtube-on a Lehetsz király színpadi változatát, a 3,5 éves pedig teljesen lenyűgözött állapotba került. Először csak újra és újra meg kellett néznünk. Utána a „klipben” szereplő három férfiúról minden háttér információt el kellett mesélnem, a vége pedig az lett, hogy átlag napi hatvanszor elő is adtuk.
Marci direktor osztotta a szerepeket, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Benvolio (Lili) figyelmét elég gyakran elterelte a darabról a formabedobós bödönje, ezért Marci kénytelen volt egyszerre két szerepet is eljátszani. Én sztenderd Rómeó lettem a végére. (Naná, hogy mindig nekem jut a legszarabb szerep. Képtelen vagyok megérteni Júliát, én egyértelműen Mercutioba zúgtam volna bele… Persze hozzá se mentem volna feleségül másnap, pláne nem nyírom ki magam kétszer, pláne nem 14 évesen, de ebbe most nem is megyek bele, mert a férj szerint túlságosan földhözragadt vagyok én a színházhoz.)
Szóval rendületlenül szólt nálunk a Lehetsz király, amelynek van egy olyan része, hogy Mercutio leugrik egy emelvényről. Na, ez nem sikerült az én Marcimnak tegnap negyvennegyedjére: oltári bőgés lett a vége, és egy megdagadt lábfej. Pont Egerben voltunk, úgyhogy gyorsan indulás vissza (naná, hogy az autópályán is kifogtunk egy helikopteres mentést és kerek egy órát vesztegeltünk mozdulatlanul, miközben a férjjel felváltva tartottunk a kis sérült lábát, mert lógatva fájt neki), a férj kidobott minket Lilivel a lakásnál és már vitte is Marcit a balesetire.
Ott kiderült, hogy valószínűleg a házi Mercutionak eltört a nagylábujja, úgyhogy ideiglenesen fekvőgipszet kapott. Nagy az esély rá, hogy csütörtökig komoly idegrendszeri károsodást fogok szenvedni, még az is lehet, hogy visszafordíthatatlant. A lábtörött-fekvőgipszes-náthás Marci ugyanis iszonyatos. Természetesen azonnal megszereztem a Verdákat, meg egy pár más mesefilmet (bocsánat, Vekerdy Tamás), de leszarja. Halálosan unatkozik, már elunta a mesélésemet, rajzolgatni nem tudok vele órákig, mert a Lili kiakad, úgyhogy egyetlen szórakozása, hogy ugráltasson: Anya, hozz zsebkendőt, fújd ki az orrom, vigyél ki Wc-re, vigyél be a szobámba, hozzál ki a szobámból, kérek egy könyvet, de mégsem ezt, vigyél az asztalhoz, hozzál ceruzát, inkább gyurmát, most meg teát, stb…
Egyértelműen lecsengett a Rómeó és Júlia és egy teljesen más darab kezdődött, amelyben én vagyok Isaura, ő pedig Leoncio úr, de pechje van, mert nálunk ez a sorozat tutira nem fog megélni 167 részt (bár az jól esne, ha esetleg gyűjtenétek a felszabadításomra), ugyanis én egy köcsög, lázadó Isaura vagyok. Így miután negyedjére sem felet meg az az Anna Peti Gergő, amit kihoztam, közöltem vele, hogy itt az ideje némi karizom-fejlesztésnek, kússzon oda a könyvespolchoz és válassza ki, amelyiket akarja. Leoncio nem számított a lázadásra, így ahelyett, hogy korbáccsal végigvágott volna hatszor a hátamon, döbbenetében szépen térdre ereszkedett és elkacsázott a könyvéért. Na tessék, megy ez szépen. (Különben is mondta a doki, hogy nem kell ám neki feküdni, csak ne álljon rá a gipszére)
Csütörtökön megyünk vissza újabb röntgenre, mert a tegnapin nem látszott tutira, hogy valóban törés-e. Drukkoljatok, mert ha eltört, 3-4 hét a teljes gyógyulás. Nos, akkor tényleg kezdhettek gyűjteni a felszabadításomra. J