Ez csak egy gyerekszáj történet, semmi köze a politikához
2010 március 16. | Szerző: lustanyu
– Anya, te szereted a Játékos Miklóst? – kérdezte Marci roppant komolyan.
– Nem tudom, kisfiam. Én nem ismerem őt. – király, újabb kitalált személy költözik hozzánk.
– Dehogynem! Tudod, az a Játékos Miklós, aki a tévében is van. Te szereted?
– Nem tudom, hogy szeretem-e, mert nem ismerem.
– Mindenki ismeri a Játékos Miklóst.
– Kivéve engem… Vedd a cipődet kicsim, mert el kell mennünk a teszkóba.
– De jóóó! Én akarok oda menni! Beülök a kocsiba, útközben pedig meg kell nézni a Játékos Miklóst.
– Nem hiszem, hogy összefutunk vele… – ki a jó franc lehet ez???
– Dehogynem!
– Oké… Akkor majd bemutatkozom neki. – zártam le a témát, mert még nem barátkoztam meg teljesen a képzelt barát/rokon/ismerős helyzettel.
– Anya! Anya!!! Ott a Játékos Miklós! – kiáltott fel egyszer csak a kocsiban, amitől teljesen berezeltem, mert mint már említettem, be vagyok tojva a szellemektől.
– Kisfiam, ez a Miklós valamiféle rokonságban áll a Balázzsal? Olyan bácsi, akit csak te látsz, anya nem? –
– Neeem! Nézz oda! Ott van! Ott a képen! – és egy óriásplakátra mutatott, miközben az autóban a pirosnál rostokolunk.
– Kicsim, az a Mesterházy Attila bácsi! – uhh, hálistennek. Se szellem, se újabb képzelt személy.
– Neeem! Az a Játékos Miklóóós! Hát érted mááár?
– Úgy hívják Mesterházy Attila.
– Nem hinném, hogy úgy hívják. Anya, te szereted a Játékos Miklóst? – hát ez már nem igaz, hogy mindenáron politikai állásfoglalást akar kicsikarni belőlem. De nem fog, az már fix. Hogyisne, hogy utána a hentesnél/gyógyszerésznél/orvosnál stb jól leégethessen.
– Hááát, nem tudom kisfiam, nem ismerem. – most mit mondjak??? Azt, hogy nekem sose köszön???
– Majd szólsz, ha már tudod?
– Mindenképpen – azt hiszem az lesz a legjobb, ha felhívom apukámat, hogy tömte-e esetleg a nézeteivel a gyerek fejét ottlétünk alatt… Grrrrrr.
Na, fel is hívtam. Apukám állítja, hogy semmit nem mondott a gyereknek. Akkor viszont passz.
A bolondnak is megéri!
2010 március 14. | Szerző: lustanyu
Sosem gondoltam, hogy valaha más ruhájának az ára miatt is kamuzni fogok. Úgy értem, azt már megszoktam, hogy simán mondok olyanokat, hogy “akciós volt, 38.000,- ről volt leárazva 10-re, a bolondnak is megérte volna, hát még nekem.” (A ruhák áráról való gurítás nekem fontos, a férjet egyáltalán nem érdekli, mivel fogalma sincs az árakról, de mivel apukámnak annak idején folyamatosan kamuztunk anyával, ez már egyfajta szertartás lett nálam.) De ma történt velem először, hogy kamuztam a férjnek Lilla ruhájának árát illetően is.
Hét hónapos
leánygyermekem ugyanis gyér hajzattal rendelkezik. Minek is szépítsem, mondjuk ki, hogy
kopasz. Emiatt folyamatosan kapom a „jaj, micsoda gyönyörű szeme van ennek a
kisfiúnak” című megjegyzéseket, amik roppant zavarnak. Pedig Lilinek
fülbevalója is van és a kopaszságát leszámítva teljesen csajos. Szóval ma,
amikor visszavittem a kölcsönzött csecsemőmérleget a Minimanóba és visszakaptam
az 5000,- Ft-os kauciót, úgy éreztem, hogy ez csupán talált pénz, elgyengültem
és vettem neki egy roppant tüneményes (és iszonyú drága) szoknya-póló
kombinációt.
Ami több okból is
baromság volt:
–
gyermekemet szemmel láthatóan nem
zavarja, hogy fiúnak nézik
–
férj bizonytalan melója miatt
spórolás projekt lépett életbe
–
gyermekem le se szarja, hogy
kopasz (Bár lehetséges volna, hogy az irigység az oka annak, hogy marokszám
tépi ki amúgy is gyérülő hajzatomat, ha hordozókendőben a hátamra kötöm??? Azt
akarja, hogy nekem se legyen, ha már neki nincs!)
–
gyermekem a teszkós rugdalózóban
is vígan elbüförészik
–
attól, hogy méregdrága csini ruha
van rajta, még nyugodtan púzik öblöseket akár nagyobb társaságban is
–
a sütőtökpüré a drága ruhákon is
pocsékul mutat
–
ha itt valaki megérdemel egy
6000,- Ft-os gúnyát, az én vagyok
Most már mindegy, mert
megvettem és amikor a férj meglátta a kislányát a gyönyörű együttesben, és érdeklődve nézett rám, szemrebbenés nélkül kivágtam, hogy “le volt árazva háromezernyolcra, a teszkós is belekerül ennyibe, úgyhogy a bolondnak is megérte” Na persze… egy Mayoral együttes… álmomban legfeljebb.
Van ám jó hírem is! Az
utóbbi időszakunk anális vonalon rendkívül
sikeres volt. Egyrészt Marci egyik napról a másikra (ahogy azt Jega előre
megmondta) szobatiszta lett. Zenekaroson úgy határozott, hogy bilibe szeretne
produkálni és azóta is működik a dolog! Ezenkívül ma ünnep is van, mert pont ma két hónapja, hogy újra seggszűz vagyok! Na nem úúúgy, hanem a hozzátáplálás
beváltotta a hozzá fűzött reményeket és kislányom elsajátította a kakálás ősi
művészetét, így már kerek két hónapja magától gyakorolja eme nemes
tevékenységet, nem nekem kell 3-5 naponta szélcsővel kipiszkálnom belőle a
termést!
Juhhhéééé!!! Éljen a bili, valamint a sütőtök, az alma és az őszibarack!
Kopasz portás a szakadt gatyában
2010 március 11. | Szerző: lustanyu
Már jó régen voltam, de sajnos az utóbbi időben csupa olyasmi történt, amiről az általam a múltkor felállított bogszabályzat szerint nem írhattam, mert túlságosan érintett másokat is rajtam kívül. Volt benne majdnemáruló, meg majdnemkirúgás, meg mindenféle rettenet, de a lényeg, hogy végül kiegyenesedtek a dolgok.
Hol is tartottam a múltkor ? Ja igen! Ott, hogy kérem vissza a gyerekemet! Szóval a helyzet nem nagyon akart javulni. Addig–addig, hogy a múlt héten egyik nap mondtam a férjnek Marci százhuszonhatodik hisztériája után (legalábbis annyinak tűnt), hogy akkor én most fogom a fogkefémet, két váltás ruhát, háromnapi szénhidrátszegény hidegélelmet és beköltözöm a Lipótba. A drámaibb hatás kedvéért beviharzottam a fürdőszobába, magamhoz ragadtam a fogkefémet – némi rögtönzött díszlet gyanánt – és a továbbiakban a nagyjelenetemet azzal hadonászva adtam elő. A férjet a roppant meggyőző alakításom sem tudta kihozni a sodrából és nagy higgadtan azt mondta, hogy a Lipót bezárt, viszont a fogkefém már olyannyira elhasznált, hogy ha van kedvem, levezetésképpen felsúrolhatnám vele szódabikarbónával a csempefugát. Hát ilyen az én formám. Nem elég, hogy kibuktam, de még azzal is szembesülnöm kellett, hogy a férj kibukás ügyben cseppet sem empatikus, sokkal inkább eredményorientált. Térdre ereszkedtem hát, és Marci üvöltésének sajátos ritmusára nekiláttam a fugatisztításnak, ami érdekes módon minden szempontból hasznosnak bizonyult. Egyrészt nem figyeltem annyira az ordításra, mert el voltam foglalva, másrészt rohadt kemény a meló, így 40 percen keresztül a masszív zsírégető zónában tartotta a pulzusomat, harmadrészt kurva jól néz ki most a fuga.
Tehát szépen lenyugodva, frissen zsír égetve a vadiújnak kinéző csempén ülve mondtam a férjnek, hogy elviszem én ezt a gyereket orvoshoz, mert nem normális, hogy 3 hete nem jön ki a náthából, biztosan ez is rátesz egy lapáttal a hisztériázásra és az éjszakai száznyolvanhárom felébredésére.
El is vittem őt egy hiperszuper doki bácsihoz (a mi házidokinkat éppen helyettesítették ugyanis), aki megérkezésünkkor közölte, hogy van lehetőségem egy komplex homeopátiás felmérésre is, ha időm és pénztárcám engedi. Gondoltam, csak láncaimat (és persze a pénzemet) veszíthetem, és bár bevallom őszintén, hogy nem hiszek a homeopátiában, azt mondtam vágjunk bele. Erre a doktor bácsi, aki pingvines nyakkendőt viselt, egy órán keresztül kérdezgetett engem és figyelgette a gyereket. Kérdezte, hogy hol dolgozom, mondtam, hogy a bíróságon. Erre ő: “na jó, de a titkárságon, vagy gépíróként? “ Szóval mielőtt lehetséges opcióként felemlítette volna a “biztonsági őrt” is, elmondtam neki a választ és döbbent arckifejezése láttán konstatáltam, hogy lepattantan nézek ki a szakadt farmerban és a feketemacskás pólómban.
Persze most joggal mondhatjátok, hogy miért nem nyaltam már ki magam
egy kicsit, ha tudtam, hogy dokihoz megyek, de minden “normális”
gatyámból kifogytam és úgy döntöttem, még mindig jobb a szakadt gatya,
mint a “beszart” hatású gatya.) Na nem is ez a lényeg, hanem az, hogy végül javasolt két fajta golyócskát alkati kezelés gyanánt, amiket nem szabad a mobilom közelében tartani.(Lehet, hogy amíg alszom, kínai szextelefonokat hívogatnak? Nem tudom, hogy miért.)
Aztán jöttek a férj gondjai és mondta, hogy az elkövetkező időszakban este 9–nél hamarabb valószínűleg nem fog tudni hazaérni. Bennem bekapcsolt az önvédelmi reflex és úgy határoztam, hogy mi akkor lejövünk inkább a szüleimhez egy hétre, mert különben a maradék hajamat is kitépem. (Írtam már, hogy döbbenetesen hullik a hajam???)
Aztán nem tudom, hogy mi is történt pontosan, de itt a gyereket visszacserélték. Csodálatosan alszik délután is, meg éjszaka is, zéró ébredéssel. Összesen ha 6 hisztéria volt az egy hét alatt, ami teljesen emészthető és egészséges, mondhatnám kellemes mennyiség. Jómagam is egészen kipendültem a nem elhanyagolható nagyszülői segítségnek köszönhetően és bár a hajhullásom nem mérséklődött, tegnap már alapozó nélkül merészkedtem ki a helyi plázába.
Szerintetek létezik, hogy a homeopátiás golyócskák tették a csodát? Mert ha igen, akkor esküszöm azt se bánom, ha a doki bácsi csak a bíróság részidős éjszakai portását nézi ki belőlem. Kicsit azért parázok, hogy csak a környezetváltozás segített és holnap, amikor megyünk haza, újra kinőnek az elsőszülött szarvai és villásfarkincája, én pedig azon veszem észre magam, hogy a bőgés határán súrolom a fugát talpig alapozóban.
Hát itt tartunk most. Egy regenerálódott idegrendszerű, rohamosan kopaszodó anya vagyok. A férj azt mondja ne aggódjak, majd felveszek egy fekete garbót az újonnan lőtt szakadt farmeromhoz és énekelhetem, hogy “Nothing compares to you”. Hmmm, végülis tökre szeretem azt a dalt, bár világéletemben úgy gondoltam, hogy hajjal fogom előadni valami szuper karaoke bulin.
Szemfesték gondok
2010 március 3. | Szerző: lustanyu
– Kislányom így akarsz kimenni az utcára??? – szegezte nekem a kérdést anyukám kifejezetten kritikusnak nevezhető ábrázattal.
– Mé’? – bambán végignéztem magamon, de semmi kivetnivalót nem találtam a fekete csőfarmerban és a lila pólómban, ami kivételesen még le sem volt hányva .
– Teljesen el van kenődve a szemfestéked!
– Tényleg? Pedig csak egy kis fekete szemceruzát tettem – mondtam és közben mit az őrült megdögöltem némi nyálas ujjal a szemem alját. – Lejött?
– Nem! Menj már oda a tükörhöz és töröld le rendesen, mert az emberek azt fogják gondolni, hogy vénségedre olyan hogyishívják lettél, tudod… emus, akiknek a szemükbe lóg a hajuk, folyton valami kínjuk van és feketére van festve még a szemük alja is.
– Emós, anyu! De én nem látok semmit! – mondtam, miután szemrevételeztem a szemem alját a tükörben.
– Hát pedig mind a kettő el van kenődve, ott virít a szemed alatt.
– Ne izélj már, én tényleg nem látom.
– Várjál felteszem a szemüvegemet és letörölöm akkor.
– Helyes, a világért sem szeretném, ha azt hinnék, hogy emus vagyok. –röhögtem.
– Nahát, mi a fene ez, hogy nem akar lejönni. – anyukám izomból törölgette a szemem alját.
– Ne dörgöljed már anyu, mert kifolyik a szemem.
– Hát pedig nem jön le. Ez valami szuper vízálló izé, amit csak 8000,- Ft-os lemosóval lehet lerobbantani??? Mert mondtam neked, hogy az hülyeség, ne vegyél olyat, mert teljesen jó a sima is! Végülis nem uszodába mész, igaz? Amúgy meg nagylány vagy már, nem fogod elbőgni magad ukkra-fukkra – kivéve esküvőkön, mert akkor lehet – szóval tiszta pénzkidobás a…
– Mondom, hogy nem is tettem magamra semmit, csak fekete szemceruzát. Anyu, te nem arra gondolsz, hogy sötét karikák vannak a szemem alatt??? – muszáj voltam a szavába vágni, mielőtt belelovallja magát a vízálló szemsminkek lehordásába.
– Várjál már, megnézem. A betyárját, lehetséges volna? De ennyire sötét?
– Köszi anyu… ezt aztán dörgölheted, ez a gyári színem.
– Nem akarlak megsérteni kislányom, de nem előnyös…
– Keveseknek az… Viszont legalább nem kell hozzá 8000 Ft-os szemlemosó, csak egy ingyenes alvás.
– Ööööö… Na igen… Szóval van alapozód? Vagy kölcsönadjam az enyémet?
Szuper. Épp most közölte velem burkoltan a saját anyám, hogy alapozó nélkül inkább ne menjek ki az utcára. Egyébként meg nem is vagyok túlságosan vén ahhoz, hogy emós legyek. Nem mintha akarnék az lenni, de éppen lehetnék. Vagy már nem? Ez ilyen korhatáros izé?
Kérem vissza a gyerekemet!
2010 március 2. | Szerző: lustanyu
Ott kezdődött, hogy úgy döntöttem, megszavazok magamnak egy kis segítséget, így felhívtam anyóst, hogy megkérdezzem, pontosan mikor szeretné, hogy Marci ott aludjon egy éjszakát. Szegény köpni nyelni nem tudott a gyerek rásózásának eme nem éppen burkolt módjától, de hát egy ilyen szuper ajánlatnak nem lehet ellenállni, ezért némi hímezés-hámozás után megállapodtunk, hogy hétfő lesz a nagy nap. Ez eléggé bevált rendszernek bizonyult, úgy éreztem, mindenki profitál belőle. Én is szusszantam egy kicsit és egygyerekes időmilliomosként lógattam a lábam (?), élveztem, hogy ha kedvem szottyan, a TV távirányítóján a hatos gombot (Jimjam) akár piros szikszalaggal is leragaszthatom, valamint Marcó is élvezte, hogy anyóséknál ő az istenkirálycsászár, nem kell osztoznia az imádaton a kishúgán és látszólag anyósékat is feldobta a látogatás. (Bár anyós néha megpróbált megfeledkezni a kétheti programról, én sosem mulasztottam el emlékeztetni rá, szóval a rendszer már majdnem 2 hónapja működött)
Kábé 3 héttel ezelőttig, amikor is anyóséktól nem a gyerekemet kaptam vissza. Nehogy megijedjetek, mert nem arról van szó, hogy az én szőke kefehajú kisfiam helyett a férj egy koromszemű ázsiai kislányt hozott volna haza (ennyire azért még a férj sem lehet fáradt), hanem arról, hogy a gyerek viselkedése drámaian megváltozott.
Ezidáig nyekk nélkül aludta át az éjszakákat, most 10 percenként felsírt és képtelen volt abbahagyni a hisztériázást. Semmilyen magyarázatot nem adott, nem mondta, hogy félne valamitől, vagy fájna valamije. Egyszerűen csak ordított, ahogy a torkán kifért. Éjfélig járkáltunk be hozzá 10 percenként, aztán feladtuk és a férj beköltözött a szobájába aludni.
De aztán másnap nap közben sem lett jobb a helyzet. Egész nap olyan szinten nyávogva kommunikált, hogy már magamban kezdtem megkérdőjelezni a nemi identitását és átlag fél óránként dührohamot kapott. Mindenen kivágta a hisztit. De szó szerint mindenen. Csak egy példa:
– Anya, én kérek teát.
– Tessék kisfiam.
– Nem, nem, nem!!! Én nem kérek teát!!!
– jól van kisfiam, akkor ne igyál. – mély levegő beszív, kifúj, nem leszek ideges…
– ÉN KÉREK, ÉN KÉREK!!! ADD IDE A TEÁT!
– Tessék, itt a teád, de légyszíves most már döntsd el, hogy mit szeretnél. – beszív, kifúj.
– NEEEEM KEEELL!!! – üvölti újra most már egyvégtében és a nyomaték kedvéért taszít egyet a kezemen, amiben a poharat tartom, így a tea fele kiömlik.
– Jól van kisfiam, akkor most bemész a szobádba és elgondolkozol azon, hogy mit is szeretnél – a felhívásra még elszántabb sírásba kezd, elviharzik mellettem, bömbölve beront a szobájába, majd színpadias mozdulattal bevágja rám az ajtót. Beszív, kifúj. „Az agresszió agressziót szül” mantra ismételgetése .
Ezt követően még cirka 15 percig artikulátlanul ordít és kinyitja az ajtót, hogy egész biztosan ne maradjak le a műsorszám egy apró részletéről sem. Én minden ajtónyitásra odamegyek, tájékoztatom, hogy amíg nem fejezi be az üvöltözést, addig csukott ajtó mögött lesz, valamint megkérem, hogy szóljon ha befejezte, mert akkor akár meg is beszélhetjük az esetet, majd újra becsukom az ajtaját. Üvöltés folytatódik, én közben, hogy eltereljem a figyelmemet, bocsánatkérő levelet fogalmazok a szomszédoknak, amelyben könyörgöm, hogy ne értesítsék a Gyámhatóságot, mert ennek a korszaknak hamarosan vége lesz.
Egyszer csak szól, hogy „Anya, most már leálltam.” Ekkor megpróbáljuk megbeszélni az esetet, látszólag megérti, hogy ez nem az érdekérvényesítés hatékony eszköze, mert még sosem jött ki jól belőle, én pedig megnyugszom és egy kommunikációs géniusznak érzem magam. Majd egy háromnegyed óra múlva kezdődik minden elölről.
Szóval így ment ez egész nap, mindenen borult a bili. (Kérek virslit, mégsem kérek. Kapcsold be a tévét, mégse kapcsold be, Kapcsolj villanyt, ne kapcsolj, menj a szobádba, hagyd abba, beszéljük meg stb…)
A férjjel csak biluxoltunk, hogy mi a repedt here történhetett, mindenféléket találgattunk, hogy a tévében látott meg valamit, vagy esetleg az udvarról hallott valamilyen durva veszekedést, már az is megfordult a fejemben, hogy após bántalmazta a gyereket. (Ami tök nagy köcsögség volt tőlem, mert após ugyan egy szemétgyűjtő kényszerbeteg, de a gyereket imádja.)
Egyfolytában azt követelte tőlem, hogy vigasztaljam meg, de nem árulta el, hogy miért. Mesélt továbbá egy Balázs nevű kisfiúról, aki egyértelműen nem létezik. Először beparáztam, hogy szegény gyerek szellemeket lát, mert olyanokat mondott, hogy kergetőztek a nappaliban, a Balázs elesett ő meg megvigasztalta. Én meg kétségbeesetten kérdezgettem, hogy érez-e hűvöset, amikor itt van ez a Balázs. (Oké, lehetséges, hogy túl sokszor láttam a Hatodik érzéket, de én tényleg nagyon parázok a szellemektől) Aztán amikor elmesélte, hogy Balázsnak rosszak a fogai és ő elkísérte a fogorvosbácsihoz, akit úgy hívtak, hogy Doktor Marci, akkor megnyugodtam, hogy mégsem kell Melinda Gordonhoz fordulnom, mert Balázs csak egy képzelt barát. (Állítólag normális ebben a korban, legalábbis őszintén remélem)
Kétségbeesetten hívtuk anyóst, hogy történt-e náluk valami, de azt mondta, hogy semmi különös. Aztán attól tartottam, hogy valami betegség bujkál benne, de eltelt így 3 nap és a gyereknek kutya baja nem volt, leszámítva ezt a hihetetlen hisztériázást és az éjszakai 10 percenkénti ordítozást. Zalakaroson jobb lett a helyzet, volt olyan éjszaka, hogy „csak” háromszor kelt fel és nagyon hamar megvigasztalódott.
Mióta azonban hazajöttünk, sajnos megint minden folytatódik tovább. Persze azóta jó beteg is lett, emiatt pedig már végképp lövésem sincs, hogy éppen most mi a baja szegénykémnek.
Annyit viszont biztosan tudok, hogy KÉREM VISSZA A GYEREKEMET!
Gyors élménybeszámoló
2010 február 24. | Szerző: lustanyu
Most érkeztünk meg, egyelőre csak gyors bejelentkezésre futja, de azért mindenképp megosztom veletek a négyesben nyaralás tanulságait!
- Napi 4 óra fürdőzés és 2 óra szabadlevegős
séta sem tudja annyira kiütni gyermekedet, hogy átaludja az éjszakát. - Noha már az első nap felcsillan a szemed
a szálloda szuperül felszerelt konditerme láttán és látod magad, ahogyan
inas izomzatú istennőként rohansz a futópadon, nyugodj le, mert egyszer
sem fogsz lemenni edzeni. - Annak ellenére, hogy a gyerek egy karon
cipelésétől a gerinced jól kivehető S betűt formáz, te nem fogsz elmenni a
szálloda különleges, ingyenes gyógytornájára sem. (Még akkor sem, ha a
szupertrendi rehabilitációs kondieszközt még a Nők Lapjában is reklámozták
a héten) - A napi levegőzésre sokkal szívesebben
indul el az ember, ha útba esik egy lángosos. - Ha a medencében körülötted az 5
négyzetméterre jutó búvárszemüveges kamaszfiúk száma meghaladja a 3-at,
kezdj el gyanakodni, hogy a hidromasszázs félresodorta a
fürdőruhafelsődet. - Ha emiatt esetleg megugrana az
önbizalmad, mondván 2 gyerek szoptatása után is tutajos (ti.faszállító)
vagy, lapozd fel a hetedikes fizikakönyvedet. Bizony, ez csak a
felhajtóerő! - A napi két órás gyerekfelügyelet bár
kevés, de jóval több, mint a semmi. - Csak az első 5 percben esik rosszul,
hogy gyermeked szemrebbenés nélkül ottmaradt az idegen óvónénivel a
játszóházban. Utána a szaunában behunyt szemmel relaxálva inkább hálát
rebegsz ezért. - Bár itthon sokszor elképzelted, hogy a
tested egy szentély, amelyet egészséges ételekkel kell kényeztetni,
szemrebbenés nélkül suhansz el a reszelt sárgarépa és nyers vagdaltkáposzta mellett a
svédasztalnál, hogy jókora adag vadas marhát, vagy csülük pékné módrát
lapátolj a tányérodra. - Amikor megjelentek vacsoraidőben a két
gyerekkel, mindenki némán fohászkodik, hogy nehogy mellé üljetek. - Ha a 2,5 éves gyereked a vacsoránál teli
torokból üvölti a melletted vacsorázó nyugdíjas néninek, hogy „Kúl vagy Mari,
csuda a pírszinged”, az kínos. (És egyben jel, hogy túl sok
reklámot néz) - Noha nem akarsz olcsójános lenni, 500
Ft-ért nem esik jól 2 deci kólalájt. - Első nap isteni, hogy olyan jóóóó meleg
van a szobában. Második nap már kicsit zavaró, hogy a férjed egész nap
donaldkacsázik (egy szál pólóban, gatya nélkül flangál), harmadik nap
vizes textilpelussal a homlokodon hívogatod a recepciót, hogy „hogy lehet
ezt a kurva fűtést kikapcsolni????”
13+1 Két csillogó szempár és két boldogan visongó hangocska
mindent megér.
Elindultunk Zalakarosra-Freestyle version
2010 február 19. | Szerző: lustanyu
Keljélmárfel, neszóljá’be. Indulnikell, tudodjól.
Anyanemkellakakaó. Akkormitkérsz? Macikávét. Okéittvan. Mégsekell. Mitkérszakkor? Simatejcsit. Okéittvan. Ezsekell. Akkorvizetiszol. Nemkellvízse. Akkorneigyál. Nemiszok.
Hánygatyakell? Honnantudjam? Napiegy.
Kapcsolj jimjamet, kérektejcsit. Okénézzed, ittatejcsi…
Bőgakicsi, kösdmagadra, holakendő, hátahelyén, csomagoljunk.
Tápszert raktál? Húbazmeg. Nincsentápszer, elfogyott. Mészaboltba? Menjélte. Okémegyek. Akicsinek kajaiskell. Milyethozzak? 4hósat. Mégismilyet, mitbánomén, főhogylegyen. Inkábbmenjte, okémegyek.
Hallóottvagy? Hallómárnem. Forduljvissza, nincspelenka. Húbazmeg. Úszóiskell? Jóhgyomondod! Melyiknek? Mindkettőnek…
Hallóottvagy? Hallómárnem. Marcinaknem, maradtnyárról, mostnéztemmeg. Mostmármindegy, jóleszmáskor…
Hallóottvagy? Mivanmegint? Csakvicceltem, nincsensemmi. Nehúzzálfel. Siesshaza.
Csomagoljunk! Vigyünkgyógyszert? Sosetudni, vigyünkinkább. Orrszívókell? Mittudomén, inkábbvigyünk. Vanporszívó? Fogalmamsincs, hívjukfel. Nincsporszívó, csakipari, azmegnemjó. Vigyünkaztis? Neszívassmár, nemférünkbe.
Vanottmikró? Mittudomén! Hívjukfel! Nincsenmikró. Vigyünkaztis? Neszívassmár! Dekomolyan, hogylesztápszer? Fogalmamsincs, hidegen. Igazadvan, jóazúgyis, hagydamikrót, csomagoljunk.
Éhesvagyok, ittahusi. Nemkellhusi, kérekrudit. Hanincshusi, nincsenrudi. Szobádbamenj, otthisztizzél.
Bőgakicsi, viddaludni. Nemviszem. Miértnem? Hamostalszik, egészútonbőgnifog. Húbasszus… Igazadvan, tartsdébren, majdottalszik, csomagoljunk.
Mindenkészvan? Remélem. Viddacuccot, rakodjbe. Okéviszem. Mitarteddig? Hagyjálmár! Bevoltfagyva, kivakartam. Bőgakicsi, üvöltanagy, meghülyülök.
Kérekhusit, nemhisztizek. Örülök, ügyesvagy. Egyélakkor, ittahusi. Hamegeszem kapokrudit? Akkorigen, amúgynem.
Úszókacsa nemfértbe. Bekellrakni, kellakacsa. Denemférbe. Rakdalábamhoz, ottvanaporszívó, elférakacsais, nemférel. Nemkellporszívó, hagyjukitthon, hogyhataknyos veszünkkézit. Meggyőztél.
Bőgakicsi, álmosanagy, induljunkmár, meghülyülök. Nerinyáljmár, pakoljakkor. Tevagyaférfi, nemtudommár…
Végreúton, mindenthozunk? Majdkiderül, bőgakicsi. Adjálcumit. Neméremel. Tekeredjki. Okéelértem, kiköpi. Tekeredjki, tartsadujjal. Tartombasszus, fájahátam. Inkábbfájjon, minthogybőgjön. Haricsajvan, anagyisfelébred. Húbazmeg… igazadvan… Nagyonfájahátam. Próbáldelengedni. Okédrukkolj, sikerült… hálistennek úgymaradt. Alszikmindenki, lerokkantam. Vantermálvíz, azkirántja. Remélem…
Kicsitfélek. Mostéppmitől? Ennyipénzért kifingunk. Lehetséges, mostmármindegy…
Figyeljkicsim…mondjadcsak. Elsőnyaralásnégyesben…
Igazadvan… Boldogvagyok… Elsőnyaralásnégyesben… Szeretlek.
Énisszeretlek.
Akormánytfogd, neakezem.
Neparázzál, énvezetek, ésszerintem szuperlesz.
Fogzunk
2010 február 15. | Szerző: lustanyu
És ez most nem a szokásos anyukás királyi többes, mint pl. a „nahát, bekakiltunk”, vagy „jaj, de ügyesek vagyunk, mind megettük a banános almát”, hanem mi tényleg fogzunk. Mármint Lilla és én.
Ő az alsó két metszőjét növeszti, én pedig a bal hátsó nyolcasomat. Igen, jöhetnek a poénok a bölcsességemet illetően, mert valóban majd 32 éves létemre még 1,5 bölcsesség fogam nem nőtt ki.
Nem is tudom, hogy kit visel meg jobban a dolog, de a küzdelem egyébként is teljesen egyenlőtlen, amiért nagyon irigy vagyok. Neki ugyanis bármit szabad „fogzás” címszó alatt. Órákig üvölthet, mégis mindenki megértő (még én is), mert hát szegénynek fáj a foga. Az enyém is fáj, sőt már majdnem szájzárat is kaptam. Mégis amikor enyhe dührohamot kaptam, amikor a férj telefonált, hogy váratlan túlóra miatt csak 8-ra ér haza, akkor csak annyit mondott, hogy fejezzem be a hisztizést, mert attól sajnos nem lesz jobb a helyzet. Egyáltalán nem mondta cuki hangon, hogy biztosan azért vagyok ilyen nyűgös, mert jön a fogam.
Mindenki aranyosnak tartja, hogy Lilla mennyire nyáladzik. Néha én is nagyon szeretnék nyáladzni, mert baromira megugrott a nyáltermelésem, de attól tartok, azt senki nem tartaná aranyosnak. Viszont biztosan kiküldenének a CBA-ból, hogy odakinn köpködjek. Arról nem is beszélve, hogy anyós sem adna nekem tutira hűthetős rágókát.
A férj azt mondta, rendeljünk egy borostyán nyakláncot, mert már megbolondul ettől a folyamatos nyafogástól. Hát nem is tudom… Borostyán??? Idén nem is menő a barna… Mondtam neki, hogy kedves tőle, de valahogy úgy érzem, hogy az én esetemben nem a borostyán válna be, hanem egy Swarovszki kristálymedálos. De aztán rájöttem, hogy a férj Lillának akart nyakláncot venni, mert egy kolléganője ajánlotta és esze ágában sem volt nekem 30 ezer Ft-ért kristályholmikat vásárolni. (Atyavilág, amúgy fogalmam sem volt, hogy az az izé ennyire drága. Dehát mi kerül ennyibe egy üvegdarabon???) Szóval a lényeg, hogy ő fog láncot kapni, nem én. Egyébként kiderült, hogy a borostyánnyakláncnak ezótérikusan van jó hatása a fogzásra, nem pedig a gyerek közérzete lesz jobb attól, hogy lőtt egy szuper új kiegészítőt. (Persze nem vagyok olyan hülye, hogy eddig azt gondoltam volna, hogy egy hat hónapos különös gondot fordít az outfitjére, pont ezért nem értettem ezt a lánc dolgot.)
Viszont reggel délben és este van egy szuper meghitt, intim szertartásunk Lilcsivel. Bekenjük az ínyünket Dentinoxszal és 10 percen keresztül fájdalommentesen, összebújva, angyali mosollyal az arcunkon gagyarászunk egymásnak. Nobel díjat a felfedezőnek, szuper az anyag!
Most egy darabig nem leszek, mert hétvégén megyünk Zalakarosra egy kis üdülésicsekk-seggéreverős kikapcsolódásra. Meggyőződésem, hogy ez nagyban enyhíti majd a fogzási tüneteimet.
A pisálóverseny
2010 február 12. | Szerző: lustanyu
Nem mondjátok, hogy nem hallottatok még a pisálóversenyekről??? Neeem! Most nem a szobatisztaságra szoktatás extrém módjáról szeretnék írni! Hanem tudjátok, amikor a pasik megisznak egy csomó sört, berúgnak, aztán előjön a:
– Király vagyok, bazmeg!
– Nem, mer’ én még királyabb vagyok, bazmeg!
– Na akkor játsszuk le, bazmeg! -aztán kimennek az udvarra (ideális esetben hó is van), előkapják és az győz, akié a legmesszebbre visz.
Jó hír, hogy nekünk nőknek ehhez még inni sem kell, mert én például nap mint nap belekeveredem ilyen pisálóversenyekbe. Csak a nők ezt nem a farkukkal játsszák, hanem a gyerekükkel. (Nem is tudom, melyik a gázosabb…)
A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, elég ha az ember lemegy a játszótérre:
I.
– A te gyereked hányas cumisüvegből iszik?
– Hát… izé… fogalmam sincs. Talán egyesből? Vagy kettesből?
– Nem mondod?! Csaaak??? Az enyém már három hónapos kora óta úgy iszik a legnagyobb méretűből, mint az álom. Hihetetlenül ügyes. Majdcsak megtanulja a tiéd is. – ide kell egy kicsit szánakozó mosoly a hatás kedvéért.
1-0 oda. Cumisüveg fronton elbuktuk a pisálóversenyt. Nem baj, meggyőződésem, hogy a gyerekeink 17 éves korukra tökéletesen egyforma ügyességgel fogják minden tiltásunk ellenére nyelni a blue curacaot a bárszekrényünkből.
II.
– A te gyereked már átfordul?
– Nem igazán, még csak az oldalára fordult egy párszor.
– Képzeld, az enyém már 2,5 hónapos kora óta átfordul! Mondtam is a férjemnek, hogy tutira olimpiai bajnok sportoló lesz!
2-0 oda. Átfordulás ügyben is vesztettünk. Arról nem is beszélve, hogy mennyire gáz, amikor a szülők találgatják, hogy mi is lesz a gyerekükből. A gyerek gügyögve megvakarja a fejét, a szülők meg ujjonganak, hogy biztosan agysebész lesz. Mondtam is a minap Marcinak, amikor lazán letagadta, hogy ő öntötte le a kanapét kábé 2 deci tejjel, hogy „amilyen jól hazudsz, miniszterelnök leszel, kisfiam”. (Az eset óta egyébként már voltunk Dévény tornásznál és 2 napja Lilla is átfordul. Persze a versenyt ettől még egyértelműen buktuk.)
III.
– Ti milyen különórákra jártok?
– Öööö… semmilyenre.
– Óh, hogyhogy?
– Hát, nincs időm, meg kedvem se sok. Örülök, ha a napi 1,5 órás levegőzést letudjuk a játszón.
– Hát igen… egyébként nem is olcsó mulatság.
No komment, 3-0. Plusz némi burkolt lecsórózás.
IV.
– Képzeld, Zsiga most 7 hónapos és minden nap mutatok neki a számítógépen különböző képeket. Nem fogod elhinni, de a szemével kiválasztja a helyeset!!!
– Micsoda??? Ezt nem értem…
– Szóval egymás mellett van egy labda, meg egy bohóc fényképe a monitoron és amikor megkérdezem, hogy hol a labda, akkor ránéz!
– Aztakurva! Nem mondod???
4:0 Egyértelmű bukás. Megmondom őszintén, még sose mutogattam Lillának a számítógépen különböző tárgyakat. Bár lehet, hogy betűket szuperül felismerne, mert most is itt ül az ölemben, miközben én egy kézzel gépelek. Nem is igazán értem, hogy a gyereknek miért kell a labda képét felismernie… Miért nem ismeri fel inkább magát a labdát??? Elvégre ez csak egy labda, nem pedig egy maghasadt pozitron! Mert azt például megérteném, ha nem tudja élőben megmutatni Én a pocakjára szoktam ejteni és attól nevet. (Labdát természetesen, nem maghasadt pozitront) Bár valószínűleg a szemével nem választaná ki, de őszintén szólva leszarom.
V.
– Mennyi maradt rajtad a szülés után?
– Semennyi. Sőt, 3 kg-val kevesebb vagyok, mint a teherbeesés előtt.
– Hogyhogy? – hangzik a kérdés enyhén sárgába hajló arcszínnel.
– Hát tudod… cukorbeteg vagyok.
– Jaaa! De jó nekeeed…
4:1 Nem elég, hogy nyertem, de kiderült, hogy még jó is nekem, amiért cukorbeteg vagyok. Oké, nem akarok álszentnek tűnni, mert ebből a szempontból tényleg jó. De amikor a férj zabálja a Sacher tortát kétpofára, akkor nem jó.
Nehogy azt higyjétek egyébként, hogy én aztán magasan fölötte állok az efféle gyerekkel való dicsekvésnek!!! Ááá, dehogy… Hazugság lenne ezt állítani. Baromi büszke vagyok a gyerekeimre. (Igen, mind a kettőre) Csak olyan… hogyismondjam… egyszerűen cikinek érzem a velük való ennyire nyílt dicsekvést. Mármint azt a fajtát, amikor valaki más kárára dicsekszel a gyerekeddel. (Burkoltan bármikor, bármennyit) Mert oké, hogy az én gyerekem 2,5 évesen elszavalja a Walesi bárdokat (véletlenül tanulta meg és nem, nem gondolom, hogy ez a vers egy 2,5 éves gyereknek való), de a másé meg komplett autót épít legóból. Akkor most ki az ügyesebb??? Hát senki. Vagyishogy mindenki! Mert – mint már mondtam – minden gyerek más. Na meg minden anya is. Nem erre jutottam a múltkori bejegyzésem végén is? Dehogynem. Hát úgy tűnik, ma sem találtam fel a spanyolviaszt. Sebaj, legközelebb! 🙂
Ui: készül a „Mama és a Szilveszter” sztori Waterlilly kérésére,
valamint a „Marci születése” sztori, több e-mailes kérésre.
Utóbbival lassan haladok, mert megvisel.
Bölcsre virrasztottam magam
2010 március 19. | Szerző: lustanyu
Olyan keveset aludtam az éjjel, hogy bölcs lettem. Tudjátok milyen az, ugye? Amikor az embernek olyan furán égnek a szemei és mindenféle hülyeségről, ami csak az eszébe jut, úgy érzi, hogy világmegváltó, egyedi és megismételhetetlen.
Szóval most, hogy bölccsé virrasztottam magam rájöttem, hogy a férj munkája szar. A férj munkahelyén modernkori rabszolgatartással foglalkoznak magas szinten multinacionális mindenféléket csinálnak, amit csak és kizárólag napi ezerhatszáz órában lehet elvégezni, de ráadásként még ha lenne is 5-6 óra alvásidő, akkor biztosan telefonálnak neki valamiért, mert az jó. Éjjel egykor sokmindent kell közölni a másikkal telefonon, én speciel azt szeretném a férj kollégájával ilyenkor közölni, hogy “tedd le a telefont, te büdös paraszt és aludjál bazmeg, mert attól, hogy te reggel 9-ig forgathatod a csontos seggedet az ágyadban, minket 5-kor kelt valamelyik gyerek.” Nyilván nem kell részleteznem, hogy ilyet nem szokás ismeretlen embereknek telefonban mondani, viszont most, hogy bölcs lettem, úgy érzem, akár még ezt is megengedhetem magamnak.
(Persze ha meg arra gondolok, hogy a múltkor mennyire rezgett a léc és a férj majdnem elveszítette az állását, úgy érzem, hogy szar munka is munka)
Egy barátnőm mesélt egy írásról, amelyben állítólag az volt, hogy ez a generáció nem bír el két gyerekkel, mert minden apróságtól kifingunk, pedig nem is kell textilpelenkákat mosnunk, meg csak úgy odadobjuk gyerekeink elé az üveges bébikaját ahelyett, hogy az egész konyhát összekenve szépen pépesítenénk neki, stb… Szóval erre a cikkre szeretném azt mondani én, aki köztudomásúan és vállaltan lusta vagyok, hogy mi azért nem bírunk el két gyerekkel, mert az “egyedülálló anyák generációja” vagyunk. (Leszámítva az anyagi részt, ami természetesen nem elhanyagolható.) Mert régen (tudjátok, most jön a bezzeg az én időmben, ami soha nem maradhat ki egy bölcselkedő írásból) az én apukám 5-kor, de legkésőbb 6-kor azért otthon volt.
Oldal ajánlása emailben
X